Olyan ez, mintha lassan hegynek fölfelé lépkednénk. Fent a fényesen megvilágított templom áll, amelyhez lépcsőfokok vezetnek; négy hosszú fok. A templomból fény hull a lépcsőkre. Fény, amely a szenteste csodájára emlékeztet, amikor megszületett Krisztus, akiről János evangélista ezt mondja: “A világosság a sötétségben világít” (Jn 1,4).
A fény azonban a lépcsőfokokat is bevilágítja. Ez a fény az ószövetségi ígéretekből származik, s Izajás próféta szavai közvetítik, aki népének bátorítóan odakiáltotta: “Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában” (Iz 2,5).
A lépcsőfokok és a ragyogó fényben tündöklő Istenháza fölött sokezer csillaggal díszített égbolt ível át. Ezek azok a fények, amelyek Isten ígéreteit világítják meg: “Újra eljön dicsőségben, és országának nem lesz vége” (Hiszekegy).
Mindennek meg kell érintenie bennünket, amikor évről évre a négy ádventi hét alatt Karácsony felé tartunk. Négyszer állunk meg és gyújtunk meg egy-egy gyertyát, amíg mind a négy nem ég, és végül sok gyertya fényében felragyog a karácsonyfa.
Azonban nemcsak a gyertyák teszik fényessé az ádventi napokat és vezetnek el bennünket a karácsonyhoz. A Szentírás szavai annak a reménynek a jelei, hogy “ő eljön”.
A hónap szentjei tűzjelek, amelyek megvilágítják a lényegeshez vezető utat; és az egyház ősi imádságai Isten elé viszik kívánságunkat és az ígéretet: “Jöjj és ne késs …”
Az ádventnek elegendő fénye van, amely Krisztusra, a világ Világosságára utal, de ahhoz is van elegendő világítóereje, hogy életünket is megvilágíthassa.