Collegium Musicum Jaurinense

1626-ban nyitotta meg a Jezsuita Rend gimnáziumát Győrött. Az egyházzenei élet egy ideiglenes kápolnában kezdődött, majd 1641-ben a közösség birtokba vette a Győr szívében álló Szent Ignác, ma Bencés Templomot. A kor szokásainak megfelelően a gimnázium megnyitását követően hamarosan elindult a Chorus és a zenekar. A 18. században már évente 54 alkalommal látott el zenei szolgálatot a gimnázium különféle liturgikus alkalmain. A Jezsuita Rend 1773-ban történt feloszlatását követően néhány évig a magyar 18. század legnagyobb zenei alakja, Istvánffy Benedek vezette. Másfél évtized kihagyás után 1802-ben már a Bencés Rend irányítása alatt folytatja a Gimnázium a működését. Az együttes ekkor már csak évente néhány alkalommal énekelt zenés misét.

A 20. század első felében mintegy 80 taggal működött a kórus, a II. Világháború után mintegy 50 esztendeig Jáki Teodóz OSB vezette a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Szent Ignác Bencés Templom zenei életét.

2002 szeptemberében Kelemen Áron OSB szervezte újjá az együttest Collegium Musicum Jaurinense néven. Jelenleg 50 énekesfiú tartozik a győri Collegium Musicumhoz, évente mintegy 50 alkalommal énekelnek gregorián misét a Szent Ignác Bencés Templomban a vasárnap esti 19.00-es misén. Az újjáalakulás óta több, mint 80 koncertet adtak mind hazánkban, mind külföldön. Az elmúlt években felléptek többek között Barcelonában, Sao Paulo-ban, Rio de Janeiro-ban, a londoni King’s College-ban. Rendszeresen énekelnek a Salzburgi Dómban és Augsburgban. Hat önálló lemezt adtak ki 2002 óta, 2013 óta az Augsburger Domsingknaben testvérkórusa.

Az együttes énekesei ma a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium diákjai, művészeti vezetőjük 2020 szeptembere óta Bruckner Máté, állandó orgonistájuk Giczi Balázs, rendszeresen működnek együtt Soós Gábor orgonaművésszel. A liturgiákon a kórus gregoriánt, reneszánsz polifóniát énekel, mindezt – ha lehet – a lehető leghitelesebben, a régizene mozgalom filozófiájának mentén eredeti kották másolataiból.

Bővebb információt a Collegium Musicum Jaurinense honlapján talál.

Igeliturgia a Collegium Musicum Jaurinense előadásában. Karvezető Kelemen Áron atya. Elhangzott Loyolai Szent Ignác ünnepén, a győri bencés templom búcsúján 2022. július 31-én.

   

2022. július 19-én reggel a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában végzett zenei szolgálat után kereste fel a Vatikáni Rádiót a Collegium Musicum Jauriense zenei együttes delegációja, akik hangfelvételt készítettek a rádió kápolnájában. A beszélgetésben Kelemen Áron atya bemutatja az általa szerkesztett énekeskönyvet, Farkas Domonkos zenei érdekességeket oszt meg a hallgatókkal, míg a fiatal generáció képviseletében Dornstädter Áron szól az órómai énekek iránti szeretetéről.

Graduale Urbis-címmel, a győri Szent Mór Bencés Perjelség kiadásában jelent meg a világon elsőként az énekeskönyv, amely a római egyház első évezredbeli zenei kincsét tartalmazza. A liturgiában használható praktikus összeállítást a zenetörténet iránt érdeklődők mellett azoknak a kisebb létszámú scholáknak is ajánlják, akik hiteles forrásból szeretnének nagyliturgikus énekanyagot énekelni, ugyanakkor a gregoriánnál könnyebben kézben tartható repertoárt keresnek.

A teljes beszámoló és hangfelvétel itt érhető el.

Első ízben, július 8-án lépett fel Magyarországon a Cappella Pratensis, a holland székhelyű, világhírű énekegyüttes pénteken, melynek már három éve tagja a győri bencés templom kórusának művészeti vezetője, Bruckner Máté is.

A tapolcai születésű fiatalember hetedikesként került a győri bencés gimnáziumba, két éve pedig már a Loyolai Szent Ignác bencés templom fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense művészeti vezetője. Élete két bencés fejezete között Hollandiában tanult régi zene–ének szakon. Bár tanulmányai elsősorban a barokkra koncentráltak, egy első év végi reneszánsz projekt alkalmával érezte magát igazán a helyén, így innentől efelé fordult.

A teljes cikk a Kisalföld.hu-n olvasható.

Kelemen Áron atya 2002-ben alapította a Collegium Musicum Jaurinensét a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium diákjaiból. 2020-ban vette át a vezetést Bruckner Máté.

Chorus collectivus támogatás

A kedvezményezett neve: Collegium Musicum Jaurinense Régizene Egyesület
A projekt címe: Chorus collectivus
A szerződött támogatás összege: 8.000.000 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%

A projekt tartalmának bemutatása: A győri fiatalok, legfőképp a középiskolások és egyetemisták körében gyakori a közösségi életből való kimaradás problémája, melynek megoldására a ”Chorus collectivus” című pályázat többféle módon is megoldást kínál. A projekt célja, hogy a fiatal generációk számára bemutassa a kultúra közösségformáló erejét és kiszélesítse a Collegium Musicum tagjainak körét még több tehetséges és feltörekvő fiatal résztvevővel. A projektben ezen felül célként szerepel, hogy a tehetséges fiatalok megszólításra és bevonásra kerüljenek a kulturális életbe, valamint tehetségük gondozása folyamatos felügyelet mellett megtörténjen.

A célok elérése érdekében egy klubfoglalkozás kerül megszervezésre, amelynek során kifejezetten kórusok és egyéb előadóművészeti csoportok közös foglalkozása valósul meg, a hasonló érdeklődési körrel rendelkező fiatalok közösségé formálása érdekében. A tevékenységgel kapcsolatban fontos továbbá, hogy a résztvevők helyi identitástudata megerősödjön és képesek legyenek közösen dolgozni egy közös ügy érdekében.

A második tevékenység keretében a kórus és további művészeti csoportok fellépésének támogatása, és az érdeklődő közönségnek nyújtott programsorozat kerül megrendezése. A tevékenység keretében betervezett több előadásban a megcélzott szervezetek bemutathatják művészeti tudásukat a fiatal célközönség számára, ösztönözve ezzel is a kultúrában és közösségben való részvételt

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2022.06.30.
A projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-HESZA- 2020-01386

 

 

 

Ismét indul az Igantius koncertsorozat.

Egyévnyi kényszerpihenő után az Ignatius koncertsorozat első előadásán hallhatta újra a közönség koncerten énekelni a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium fiúkórusát a Collegium Musicum Jaurinense-t. A nagy múltú kórus új, fiatal vezetőjét, Bruckner Mátét kérdeztük az elmúlt évről.

Tovább a Kisalföldre

Mi volt a gregorián ének előtt? Erre a kérdésre keresték a választ a Collegium Musicum Jaurinense énekesei egy kísérletező kedvű munkahéten Sopronbánfalván.

Miserend

Hétköznap

6:45 Laudes (reggeli ima) és konventmise
18:35 Vesperás (esti ima)

Szombat

6:45 Laudes (reggeli ima) és konventmise
18:30 Vesperás (esti ima)
19:00 Előesti szentmise

Vasárnap

7:30 Laudes (reggeli ima)
8:00 Konventmise
9:30 Szentmise
18:30 Vesperás (esti ima)
19:00 Szentmise

Kórus Galéria

375 éves a Bencés templom

215 éves a bencés jelenlét Győrben

"Az Úr angyala védelmezi azokat, akik félik őt, és megmenti őket.
Ízleljétek és lássátok, hogy milyen jó az Úr, boldog az az ember, ki őbenne bízik.
33. (34.) zsoltár, 8–9"