
vox angelorum
A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium hagyományosan fiúiskola volt egészen a 2008/2009-es tanévig. Ekkor megnyitotta kapuját a leánytanulók előtt is. Az iskola kezdeti átrendeződésének időszaka után fokozatosan alakult ki az igény, hogy a lányok a rendszeres énekórán kívül kórusba is járhassanak.
A lánykórus igazi megalakulása a 2014/2015-ös tanévben történt. Ekkor még az iskola neve alatt szerepelt a városi kórustalálkozókon, az Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyeken, iskolai flashmobon és többször szentmisei zenei szolgálaton. Az elmúlt években énekeltek a Tihanyi Bencés Apátságban, visszatérően a Salzburgi Dómban. 2022 júniusában Franciaországban Colmar városában adtak koncerteket.
Az együttes 2017-ben vette fel a Vox Angelorum (Angyalok Hangja) nevet. A kórus vezetője 2015-től Vántusné Gaál Zsófia tanárnő. Jelenleg 32 tagot számlálnak, akik valamennyien a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium tizenhárom – tizennyolc éves tanulói.
A Vox Angelorum leánykar repertoárjában a zenetörténet valamennyi korszakából szerepelnek „a cappella” és kíséretes művek. A fő törekvésük, hogy fellépéseiken minél igényesebb, minél színesebb műsorral álljanak a közönség elé.
Miserend
Hétköznap
18:35 Vesperás (esti ima)
Szombat
18:30 Vesperás (esti ima)
19:00 Előesti szentmise
Vasárnap
8:00 Konventmise
9:30 Szentmise
18:30 Vesperás (esti ima)
19:00 Szentmise
Kórus Galéria
375 éves a Bencés templom
215 éves a bencés jelenlét Győrben
"Az Úr angyala védelmezi azokat, akik félik őt, és megmenti őket.
Ízleljétek és lássátok, hogy milyen jó az Úr, boldog az az ember, ki őbenne bízik. ”
33. (34.) zsoltár, 8–9"