A megtérés és megváltozás folyamata természetesen nem párhuzamos síneken fut abban az értelemben, hogy először az „igazat beszél” programpontot kell megvalósítani, azért hogy következő pontként a helyes magatartás következzék.
A valóságban mindkettő, beszéd és cselekedet, kéz a kézben történik. A helyes cselekvésből következik a helyes beszéd. Ezt a sorrendet Benedek is megnevezi nem sokkal ezután:
Az az ember fog „az Úr sátorában lakni és pihen meg a szent hegyén”, aki „szennyfolt nélkül jár és az igazságot cselekszi; aki “igazat szól szívében, aki nem követ el álnokságot nyelvével”.
Benedek az „igazság” szóval nem egy jogilag korrekt magatartásra gondol, hanem a szóban forgó ember és helyzet számára megfelelő és tisztességes cselekvésre. A béke – egy régi mondás szerint – az ilyen igazság gyümölcse.Még egy harmadik alkalommal is összekapcsolja Benedek a cselekvést és a beszédet:
Békében és bőségben az fog élni, „aki embertársának nem tesz rosszat, és ellene gyalázkodó beszédet nem tűr.”
A jelenséget, hogy az ember embertársai hibáival és ballépéseivel vigasztalja magát, már valószínűleg Benedek is ismerte – ezzel a jelenséggel a bulvársajtó is milliókat keres, mivel a boldogtalan emberek nagyon szívesen „hallják”, hogy „mások sem jobbak” és boldogabbak náluk. Sőt mi több: érezhetően ez (Benedek) haragját is felgerjesztette. Erről árulkodik következő körmondata, amely tele van gondosan megkomponált képekkel:
„a gonosz ördögöt (dia-boluszt, az ördögöt), ha az valamire rá akarja venni, tanácsával együtt a szívéből száműzi, semmibe veszi, sátáni gondolatait még keletkezésükben megragadja és Krisztushoz csapja”.
Benedek itt a saját szándékok és gondolatok határozott megtisztításáról beszél. Ha egy ember már másfélezer évvel ezelőtt ezt drámai problémának érzékelte: hogy az ember ki van téve egy „gonosz ördögnek” és romboló sugalmazásainak; egy olyan korban, amikor még sem plakátok, sem elektromos médiumok, sem képek fojtogató áradata, sem szóbeszédek és divatok nem voltak – akkor mit mondhatunk ma?
A bizalom nélkül, hogy a kihívásokkal együtt az ember képességei is megnőnek, hogy szembeszálljon velük, elveszíthetnénk a bátorságunkat. Azonban Benedek nem hajlik a kétségbeesésre, ellenkezőleg: az a fajta józan, következetes harag keríti hatalmába, amelyet bizonyosan Krisztusnak a kereskedőkkel és a pénzváltókkal szemben tanúsított magatartásából merít, amikor kidobta őket a templomból, mert „az Isten házáért való buzgóság emésztette” őt (vö. Jn 2, 17). Ebben egy gyakorlati vallási, kulturális és politikai impulzus rejlik. Erről nem beszél Benedek.
Számára az egyedi ember a fontos. A saját impulzusok, gondolatok és motívumok tisztázása okozza a legtöbb fáradságot. Ahol átugorjuk őket, ott jutunk el azokhoz a vallási, kulturális és politikai fanatikusokhoz, akik embertársaikban harcolnak saját békétlenségük ellen, ahelyett hogy azt elsősorban önmagukban tisztáznák. Nézd kritikusan a saját bensődet. Eközben légy önmagadhoz szigorú. Ez az első követelmény, az alap. Önkénytelenül is inkább arra hajlasz, hogy kritikádat és szigorodat elsősorban környezetedre irányítsd és önmagaddal szemben elnéző légy.
