1966-ban születtem. Iskolákat végeztem Kondoroson, Győrben a bencéseknél, Békésen. Egyetemen tanultam Debrecenben és Lublinban.
Folytattam zenei és filozófiai tanulmányokat, végeztem lengyel szakot, jungi, ADHD- és coach-képzést. Voltam képesítés nélküli tanító Down-os alapítványi iskolában, kántor, egyetemi tanár, dolgoztam szervezőként az Erzsébet Táboroknál; jelenleg nevelőtanár vagyok és kollégiumvezető. Szerkesztettem újságokat, szerveztem közösségeket. Érdekel a filozófia, a művészet és tudomány többféle ága. Az utóbbi években a Pilisben élek családostul, feleségemmel gyermekeimmel. Két felnőtt lányom és két kamasz fiam van. Előkészületben lévő könyvek: Kamaszok (fikciós dokumentum-kollázs), Szótér (leki egypercesek)
Részletek a Kamaszok című könyvből
Kolláré, habitus, skapuláré
Már annak idején fölkeltette a figyelmemet, mint papságon gondolkodó fiatalét az elköteleződés külső jeleinek megnyilvánulása. Érdekes visszaemlékezni a bencés atyák öltözetére ilyen szempontból is, hiszen az ő ruházatuk a világi papságtól és az akkor ismert (politikai rendszer által engedélyezett) ferences, piarista férfi rendektől láthatóan eltért: hivatalosan fehér hajtogatott kollárét (gallér) hordtak a habitussal (földig érő, hosszú ujjú ruha). Személyiségre jellemző volt, hogy ki mennyire ragaszkodott hozzá. Volt olyan atya, akit sosem láttunk civilben. Volt, akin civilben is sugárzott a rendi jelleg: ugyanúgy fehér inget hordozott kihajtóként sötét felsővel, mint a reverendával, de volt, aki simán fölvett sárga inget, vagy bármilyen világosat a habitushoz. Az is jellemző volt, ki hogyan bánt a skapuláréjával. A legvadabb diákok néha görcsöt kötöttek rá, az nagy pimaszságnak számított. Tudtuk, kinél érdemes ezzel kockáztatni, kinél nem. Egy biztos, mindig krétaportól porolgatták az atyák. Ki a könyökével, ki magával a ruha anyagával, de volt olyan is, aki egyáltalán nem foglalkozott vele. Egyik-másik habitus nagyon foltos volt, s persze volt olyan, akié nagyon pedáns, tiszta. Mélyreható elemzés kellene ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjuk le mindezekből, talán ezért is nem érdemes név szerint elemezni a töredék-emlékeket.
Már abban az időben elkezdődött a ruha variálásának kérdése. Részben a São Pauloi ruházat mássága miatt, részben a rendi gyökerekhez való visszatérés, részben a fokozatosan enyhülő határzár, a nyugati rendi kapcsolatok lehetősége miatt. Ekkor jelentek meg a kapucnis munkaruházat jellegű változatok, de még csak egyes fiatal atyáknál, akik aztán meg is hozták a ma is látható variációkat.
A ruha is alakult, a Rend is, csak az Ember maradt ugyanaz: egyesek így, mások másként viszonyulva a rendhez.
Az ország minden részéből
Az I. A osztályban, az ablak mellett volt egy térkép. Mind a harmincöt osztálytársam fényképét ráragasztották a térképre, hogy láthassuk, ki honnan érkezett a gimnáziumba. Mindenkitől magányosan, egyedül árválkodtam. Rajtam és a bátyámon kívül tudtommal alig egy-két diák járt még Békés megyéből a győri bencésekhez. Utánanéztem, az egyik tanulmány, (Dr. Jánosi Gyula: A 350 éves bencés gimnázium) ami a kezem ügyébe került, feldolgozta az iskola vonzáskörzetének adatait. Győrből és Győr Moson-Sopron megyéből természetszerűen többen, a két fiúosztályra engedélyezett 80 főből több mint ötvenen érkeztek a két osztályba. Sokan jöttek Veszprém-, Zala és Somogy megyéből (megyénként több mint 10 fő). Az 1980-as évek elejéig működött még az externátus intézménye is, ekkor a mintegy 220 főre emelkedett létszám miatt beköltözhettek a városi családoknál lakó diákok is. Évekig voltam kollégista, de volt egy félévem, amikor kiköltöztem albérletbe. Ezt is érdekes tapasztalatként könyveltem el magamban.
Volt időszak, amikor a győri kiválasztottság-élményemet az adott társadalmi, rendnek nem nevezhető felforduláshoz kötöttem. Íme, a szegény, paraszti családból származó tehetséges ifjú a társadalom ranglétráján, tanulásának köszönhetően egyre feljebb kerülhet.
Természetesen a taníttatásomnak semmi köze nem volt a 1945-89 közti nagy társadalmi felforduláshoz, a kasztok alulról történő megbomlásához. Bár élt bennem egy hamis illúzió ezzel kapcsolatban. Stendhal Vörös és feketéjét úgy olvastam a kollégium könyvtárában, azzal a formálódó öntudattal, hogy Julien Sorel szavait ismételgettem magamban: megmérkőzünk egymással, világ, és megmutatom, hogy mire vagyok képes.
A bencés rend – más tanító rendekhez hasonlóan – évszázadok óta fontosnak tartja a szegény családok tehetséges gyermekei felkarolását. Özvegy, négy gyermekes édesanyánk így adhatta be két fiúgyermekét az elitnek számító gimnáziumba.