Kása Fanni Laurának hívnak. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium végzős diákja vagyok. Győr-Moson-Sopron megyében, egy kis faluban, Bágyogszováton élek. Iskolaidőszakban viszont a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont kollégiumában lakom.
Az irodalommal a kapcsolatom egy egyszerű kis fogalmazással kezdődött. Az első fogalmazásomat az akkori osztályfőnököm küldte el egy gyermekek számára kiírt pályázatra, melyen első helyezést értem el. Ekkortól egyre több fogalmazást, mesét majd novellát és verset kezdtem el írni. Színes a paletta, a legkülönfélébb témák foglalkoztatnak, egészen a gyermekeknek szóló meséktől, a globalizáción és az Istenkeresésen át, az elidegenedésig. A tudásomat gyakran teszem próbára, már rengeteg pályázatra küldtem el írásaimat és szerencsére több szép eredménnyel büszkélkedhetek. Most néhányat ezek közül szeretnék említeni, amelyek kiemelkedően fontosak számomra: az Írj levelet Kazinczy Ferencnek levélíró pályázat, ahol egyszer első és kétszer országos második helyezést értem el, a Czuczor Gergely esszéíró pályázaton különdíjat kaptam. Egyik legkedvesebb emlékem, amikor a Keddmese keretein belül Megyesi Zoltán felolvasta a gyermekeknek szóló Pite című mesémet. A pályázatoknak köszönhetően írásaim már könyvben, mesekönyvben, újságban láttak napvilágot, például a Kisalföldben, a győri egyházmegye lapjában, a Hitvallásban.
Úgy gondolom, hogy az irodalom által találtam meg saját magam.
A nyár vége
A nyár napfényben úszva mászott át a hegyeken és a szirteken. Óvatosan és lassan lopózkodott be a házak közé és a város szegleteibe. A forróság és szökőkútban játszó gyerek hangjai jelezték: a nyár tényleg megérkezett.
Megérkezett és kalandokat, emlékeket hozott magával. Magával hozta az utolsó iskolai csengőt, az első hangos csobbanást a medencébe, a töménytelen mennyiségű édes és olvadós fagylaltot és a törékeny tölcsért, a fokhagymától illatozó lángosokat, a mezítlábas futkározásokat a kerti locsoló elől, a balatoni kirándulásokat, a búvárkodásokat, a késő éjjelig fennmaradós és hajnalban elalvós napokat, a koncerteket, fesztiválokat, tűzijátékokat, a jeges limonádék savanyú ízét, a Duna parti sétákat és a hullócsillagokat.
A nyár magával cipelte a színesebbnél színesebb virágokat, az aranyosan mosolygó napraforgókat, amelyek sárgára festették az útszéleket, a vörös rózsákat, és a virágokon pihengető rovarokat, a katicabogarakat, a levegőben cikázó szitakötőket, az éjjel hangosan koncertező tücsköket. Magával hozta mindezeket és azt hittük, hogy örökre itt is hagyja.
És változott minden: a tengerkék égre szürke esőfelhők sorakoztak, és minden erejükkel eltakarták a Napot. Hirtelen cikázó villámok világították be az eget, hangos dörgésektől zengett a környék és hurrikán erejű szél süvített. Próbáltam menteni az udvaron széthagyott labdákat, teniszütőket, és két dolgot pillantottam meg a lábam előtt: egy barnává száradt rózsát és rajta egy halott szitakötőt.
Megfogtam őket és nem érdekelt a vihar. Úgy éreztem, ők voltak a nyár hírnökei és megérdemlik, hogy az ember legalább egy percet szánjon rájuk. A zuhogó esőben elfutottam a kertig, és aprócska gödörbe helyeztem a rózsát és a szitakötőt. Mintha a nyarat temettem volna. Mintha temethettem volna a nyarat.
Ha majd valaha hiányzom….
Ha majd valaha hiányzom, gyújts meg egy gyertyát, de kizárólag pirosat, azokat mindig szerettem, tölts ki magadnak valami édeskés bort, tudod attól mindig émelyegtem, na és most gondolj rám. A gyertya lángja emlékeztessen ki nem múló fiatalságomra és a bennem égő tűzre, amellyel éltem, a bor édeskés íze pedig emlékeztessen az élet édes ízére. S ez a lap, amelyről most olvasod e sorokat látod elszakadt. Most tudom, hogy megnézed és csodálkozva látod, hogy a jobb felén van egy kis szakadás, amit eddig észre sem vettél. Az élet is egy ilyen lap. Hiába szakad el, attól még az egy lap. Szeretném, ha a te életed is ilyen lap lenne. Az a kis szakadás én vagyok, azt jelzi, hogy elmentem, de látod a nagy része még egybe van és üres kérlek az én kedvemért színezd be és töltsd ki…
Drága Istenem!
Drága Istenem, hozzád szól imám
ki az égből vigyázol reám,
mindig nyugodtan szól hozzád szívem
s te mindig meghallgatod minden vétkem.
A mai napon kérésre fordul ajkam,
kérlek téged, segíts meg a bajban!
Kívánságom oka nem új ruha,
sőt semmilyen csehe- csuha,
kérni nem magamnak szeretnék,
segítségem nagypapámnak szeretném.
Tudod te is, hogy beteg szegény
adj neki a gyógyulásban erőt, s reményt,
a mindennapokra örömet, hitet,
hogy kedve teljen gyermekeiben!
Gyógyítsd meg őt mindenképpen,
ne legyen része szenvedésben!
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet
s fohászaim eljutnak az égbe,
drága Istenem hozzád szól imám,
ki az égből vigyázol reánk.
Azok a bizonyos napok
Félek, téged többé nem látlak már,
jönnek a fehér ruhások, azt mondják:
,,Tünet, tünetei vannak” – téged elhurcolnak.
Elvisznek, Isten se tudja hova és kik közé löknek.
Nem tudom majd, ott veled mit művelnek,
ki súgja helyettem füledbe halkan:
ne félj nincsen nagy baj.
