Benedek a spirituális életet nem az ember arra irányuló igyekezetének tartja, hogy önmagát megjavítsa, és így eljusson bizonyos tapasztalatokhoz.
Ez csak ahhoz vezetne, hogy az ember továbbra is önmaga körül forogjon. Rögtön a Regula Előszavának első mondatában elmondja, hogy sokkal inkább az a fontos, hogy legyőzd az engedetlenség tunyaságát és engedelmeskedve visszatérj ahhoz, akitől eltávolodtál.
Ezzel kimondatlanul feltételezi, hogy minden ember volt már annál, amiről – vagy inkább: akiről szó van.
Valóban megfigyelhetjük a gyerekeknél, hogy sokan közülük egyfajta „természetes ösztönnel” rendelkeznek az élet és Isten valósága iránt. Olykor meghökkentő kérdéseket tesznek fel felnőtteknek vagy gyökeresen más nézetet fogalmaznak meg mint ők. Olyan ez, mintha valamiféle vallási ős-intuícióval jöttek volna a világra.
A legtöbben viszonylag korán elveszítik ezt. Az ős-intuíciójukat megüli az, amire a felnőttek megtanítják őket. Ezt vagy szavaikkal vagy valószínűleg sokkal inkább szavak nélkül – kisugárzásuk, magatartásuk és bizonyos dolgokhoz való vonzódásaik révén teszik. Esetleg magában a gyerekben is keletkeznek olyan tendenciák, amelyek őt ettől az ős-intuíciótól eltávolítják.
Benedek azt, ami az embert eredetétől elidegenítette, többes számban „a saját akaratoknak” nevezi, vagyis arra gondol, hogy az ember szinte vakon keresi, görcsösen hajkurássza azt, amit boldogsága forrásának tart. Felfogása szerint az egyetlen dolog, amit az ember magától ez ellen tehetne, hogy ezt az akaratot magában elnyomja, vagy ahogy ő mondja, megtagadja azt. Akkor megnyugodhatna és képes lenne ismét arra, hogy úgymond az „ős-hangra” hallgasson.
Itt arról van szó, hogy a beszéd és meghallgatás ide-oda váltakozó dinamikájára hagyatkozz, tehát valami párbeszéd jellegűre, kezdettől fogva egy beszélgetőtársat kell megjelenítened; egyébként minden csak egy monológ marad.
Következésképpen Benedek már előszavának harmadik mondatával útmutatást ad: „Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy ő – a dialógus partnered – vigye végbe.”
Voltak emberek, akik életük egy pontján elkezdtek imádkozni: „Istenem, ha vagy, mutasd meg nekem az utat. Mondd meg nekem, mit kell tennem. Én, egyedül magamra hagyva, vak vagyok.”
Ez a tökéletes szerénység a kezdet. Előszavának vége felé azt mondja Benedek, hogy arra vállalj garanciát, hogy „a benned munkálkodó Úr legyen a legfontosabb” és a zsoltárossal együtt azt imádkozd: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek adj dicsőséget”.
