Bencés esték: Üzbegisztán – Vámbéry nyomában

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bencés esték: Üzbegisztán – Vámbéry nyomában

2023. november 16. 18:30 - 19:30

Ingyenes

A BENCÉS ESTÉK sorozat következő előadását
Gruber László földrajz-történelem szakos tanár (Bonyhád) tartja

Üzbegisztán – „Vámbéry nyomában” emlékexpedíció

címmel, a bencés gimnázium dísztermében.

Az előadás 2023. november 16-án csütörtökön
este fél 7 órakor kezdődik. A belépés ingyenes.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Előzetes az előadásból:

A mai kor embere nevén túl alig-alig tud valamit neves kutatónkról, Vámbéry Árminról. Többek között azért indultunk el nyomdokain, hogy még alaposabban megismerjük és megismertessük munkásságát, ezáltal is segítve az összmagyar kultúra ezen örökségének fennmaradását.

A kéthetes expedíció során jártunk a kiszáradóban lévő Aral-tónál, ahol megnéztük az elsivatagosodó mederben „ragadt” hajókat. Átkeltünk az Amu-darja folyón, amelynek vizét a helybeliek 60 éve felelőtlenül pocsékolják. A legnagyobb kihívást az Aralnál és a Kizil-kumban megtapasztalt hőség jelentette. Az éjszakák során is mindössze 40 fokra „hűlt” a levegő, ami a sátras táborozáshoz nem éppen ideális körülmény.

Az ország természeti csodái mellett épített örökségét is feltérképeztük. Híva városa egy ékszerdoboz, Szamarkand és Buhara esetében inkább az „újjáépített” történelmet ismerhettük meg, amikor a Selyemút jelentős állomásaira érkeztünk.

 

 

 

 

Részletek

Dátum:
2023. november 16.
Időpont:
18:30 - 19:30
Összeg:
Ingyenes
Esemény kategória:

Helyszín

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollegium Díszterme
Széchenyi tér 9.
Győr, 9022
+ Google Térkép