A szakralitás misztériumai kiállítást Budapesten eddig három helyszínen láthatta az érdeklődő közönség. A XVII-XVIII. századi tervgyűjtemény, az úgynevezett Soproni Jezsuita Díszletkönyv mintalapjaiból való válogatás a szakrális tervek és a templomi kolostori játékok látványvilágát és különleges értékét hangsúlyozza. Az iskolánk a bencés szerzetesek érkezése előtt jezsuita fenntartású volt, ezért különösen izgalmas a kiállítás, mert betekintést kapunk az egykori jezsuita oktatásba. A kiállítás kurátorával, Turnai Tímeával beszélgettünk.
– Mi is ez a Soproni Jezsuita Díszletkönyv?
A kollekció hatalmas, 106 darabból áll, de nemcsak díszleteket és jelmezeket tartalmaz, hanem olyan biszter tintával rajzolt, merített lapra készült látványterveket is, amelynek mindkét oldalán egy-egy szakrális és kerti jelenet látható, tehát típusképeket is találunk a könyvben. Az elnevezés arra utalhatott, hogy forrásaink szerint évtizedeken keresztül a soproni jezsuita iskola könyvtárában őrizték. Fontos hangsúlyozni, hogy ilyen könyv a világon egyedül nálunk van, ezért mindig nagyon komoly nemzetközi kutatói érdeklődés veszi körül ezt a könyvet.
– A könyv fennmaradása elég kalandos történet.
– Valóban az. Storno Ferenc festőművész, műgyűjtő, restaurátornak köszönhetjük a könyvet. Megszállott gyűjtő volt, és nem tett különbséget szakrális vagy világi témák és tárgyak között. A soproni jezsuita könyvtárból valahogyan kikerült ez a gyűjtemény, és 1890-ben egy vásárban bukkant rá Storno Ferenc. 75 évig a család tulajdonában volt. A Színházi Intézetnek Storno Gábor ajánlotta fel megvételre.
– A szakralitás misztériumai kiállításban mely darabok láthatók?
– Amit ebben a kamaratárlatban láthatnak, az a 106 darabos soproni jezsuita díszletkönyv válogatott lapjai, találunk benne egy jelmeztervet, a tűz allegóriáját és olyan szakrális terveket is, amit ma díszletterveknek neveznénk. Ezek a jezsuita oktatásban és ünnepi előadásokban a díszlet és a látvány mintaképei voltak.
– Hogyan kell ezt elképzelnünk?
– Mai színházban a tervezők egy mintatervet állítanak össze a díszletről és a jelmezről, illetve a kellékről, és ezek alapján pedig elkészítik a munkákat. Ez a könyv egy ilyen tervkönyv. Ezeket a terveket jezsuita iskolákban és főúri kastélyokban hatalmas vásznakra festették meg.
– A kiállításra milyen szempontok alapján válogatott?
– Az eucharisztiához kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia(MMA) és a Magyar Belsőépítész Közhasznú Egyesület (MABE) felkérésére egy olyan tervezetet állítottam össze, amelyben a szakralitás állt a középpontban. Ezek tervek a humán műveltséget, az irodalmat, a keresztény hitet és szellemiséget oktatták a létrehozott előadásokon keresztül. Maguk a lapok speciális zászlóselyemre nyomtatva készültek, és melléjük beemeltük a kortárs színházi szakrális képeket, díszleteket, jelmezeket. Így kerültek be a válogatásba Molnár Éva és Németh Hajnal Auróra munkái.
– Hogy kell elképzelnünk a jezsuita színházi nevelést?
– A jezsuita színházi nevelés nagymértékben merített az ókori nevelési programokból. Leginkább arra érdemes gondolni, ahogy Pitagorasz sétálva tanította a matematika tételeket. A jezsuita iskolában közösségben, egy-egy előadás létrehozásán keresztül tanították a mozgáskultúrát, az irodalmat, a memoritert, a hitet és a keresztényi életet. Nem szabdalták szét az oktatást különböző tárgyakra, hanem a közösségi munka és az ott születő előadás jelentette a hitben való megerősödést és egyben az irodalmi és latin tanulmányokat.
– És ehhez használták az óriás díszleteket?
– Ezt úgy képzeljük el, hogy egy főúri kastély parkjában magát a kertet, a szökőkutat, a boltíves elemeket, a kálvária dombot is használták, mint teremtett teret, és ebbe építették be a díszletként funkcionáló hatalmas vázakat, vásznakat. A nézők körben ültek ünnepi előadás keretében, és ugyanolyan részei és részesei voltak az előadásnak, mint maguk a diákok.
– Maradt az utókorra olyan vászon, ami a díszletkönyv alapján készült?
– Sajnos nem, csak a mintaképek maradtak fenn.
– Tudjuk, kik készítették a mintaképeket?
– A szakrális témájú képeknél nem találunk neveket, de máshol azonosítani tudtunk festőket, iparművészeket a korszakból. Például Pierre Aveline-t, Bacicciot Battista Gaulli-t.
– A 106 kép közül Önnek melyik a legkedvesebb?
– Számomra a Tűz allegóriája a legkedvesebb, csodaszép és csak egy van belőle. Különleges, mert a jezsuita és főúri játékok során jelmezt még nem készítettek. Nem a viselet volt a karakterformáló értékű, hanem a szakrális tér, és a térbe komponálták bele a hatalmas vásznakat. Éppen ezért is különleges, hogy a tüzet mindenképpen fontosnak tartották megszemélyesíteni. A kortárs részből Molnár Éva ötvösművész szelencetartója különösen kedves számomra. Ebben a tárgyban benne van, hogy tárlat a szeretetről, a jóságról, a közös alkotásról szól.
– Hol lehet legközelebb megtekinteni a kamarakiállítást?
– 2021-ben az Eucharisztia Kongresszus és ünnepségek alkalmával, kísérő rendezvényként biztosan láthatjuk majd, de reméljük, hogy a 2020-as évre tervezett őrségi fesztivál és a vajdasági találkozó is megvalósulhat a következő évben, akkor biztosan együtt csodálhatjuk majd ezt a különleges kollekciót. Szeretnénk a budapesti szakrális helyszínek mellett bemutatni Győrben, Sopronban és számos határon túli kiállítóhelyen is!
