KÖZÖS ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ (2025. 05. 24.)
Május 24-én tartottuk meg hagyományos közös érettségi találkozónkat. Szeretettel láttuk vendégül mindazokat az öregdiákokat, akik 5-re vagy 0-ra végződő évben ballagtak el tőlünk.
Az ünnepség egyik kiemelkedő mozzanata volt az új dombormű és emléktábla avatása a gimnázium főhomlokzatán, Batthyány Lajos, iskolánk egykori diákja és mártír miniszterelnök tiszteletére.
10 órakor hálaadó szentmisét tartottunk a Loyolai Szent Ignác bencés templomban, majd a gimnázium dísztermében folytatódott az ünnepi program. Öregdiákjaink beszámolót hallgathattak meg a győri bencés szerzetesközösség és iskolánk jelenlegi életéről, valamint az alumniszervezet által koordinált gazdag öregdiákéletről. Minden résztvevő kézhez kapta az elmúlt tanévről szóló színes, informatív évkönyvet.
A templom kriptáját ezen a napon megnyitottuk, lehetőséget adva arra, hogy együtt imádkozzunk elhunyt tanáraink lelki üdvéért.
A találkozó ünnepi részét Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel és Tóth Konstantin OSB igazgató köszöntője nyitotta meg, majd a 25, 50 és 60 éve végzett diákok képviselőinek visszaemlékezései következtek. Cseh András (2000), Farkasházi Miklós (1975) és Szerdahelyi Gábor (1965) idézték fel diákéveik emlékeit.
Végül átadtuk a díszokleveleket azoknak az öregdiákoknak, akik 50, 55, 60, 65 vagy 70 éve tettek érettségi vizsgát nálunk – illetve azok élő családtagjainak.
Hálásan köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk ünnepelt – a közös emlékezés megerősítette bennünk a bencés szellem és a testvéri közösség időtálló erejét.
Sárai-Szabó Kelemen perjel atya köszöntőbeszéde:
“Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Öregdiákjainkat, Öregdiákjaink házastársait!
Külön tisztelettel köszöntöm az Öregdiák Paptestvéreket és Szerzetestestvéreket és Mihályi Jeromos perjel urat a Tihanyi Apátságból, aki 20 éve érettségizett iskolánkban!
«Meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.«
Szent Pálnak ezek a sorai jutottak eszembe, amikor szerte a nagyvilágból, az 1950-ben végzettektől a 2020-ban végzettekig összejöttek egykori diákjaink a hagyományos május végig közös érettségi találkozóra hálát adni az Istennek, hogy ide vezérelt bennünket, a jövőre 400 esztendős jezsuita-bencés Alma Mater szárnyai alá.
Véletlenek nincsenek. Ahogy telnek-múlnak az évek, évtizedek, egyre jobban látjuk, hogy nemcsak szüleink szándéka avagy a mi érdeklődésünk, akaratunk, hanem Isten Gondviselése van amögött, hogy ebben az iskolába, pont ebbe az osztályba kerültem; ÉS pont ezekkel a diáktársakkal, pont ezen atyák óvó-nevelő keze alatt végezhettem el a 8, 6, 4 évet.
A győri bencés világ igen tágas. Öregdiákjaink – főként az 1940-es, 50-es években végzettek – Kanadától Ausztráliáig szétszóródtak. Minket a híres bencés stabilitási fogadalom ide köt, de nem bezár, hanem nyitottá tesz. Ez látszik ma itt köztünk is: mennyi különböző területről érkező ember tud egy közösséget alkotni, tud egy ügyért küzdeni. Ami békétlenség, széthúzás, sérelem, esetleg ellenszenv vagy küzdelem volt köztünk az iskolában, az osztályban, avagy tanár és diák között, az legyen a múlté. A hálaadásé, a kiengesztelődésé, a barátságoké, a nagy baráti öleléseké legyen az a mai nap! Krisztus lakjék szívünkben! Verjetek gyökeret a szeretetben!
Mi győri bencések épülünk és szépülünk továbbra is, remélem, hogy év végére már lezárul az összes tető cseréje, tetőtéri beépítésekkel, közösségi terekkel. A rendház és a templom tetőterének egy nagy részében látványos, interaktív kiállítás fog nyílni, amely a 400 éves jezsuita-bencés oktató-nevelő és lelkipásztori munkát mutatja be. Méltó és igazságos ez az emlékezés. Köszönet a megvalósulásért Magyarország Kormányának!
Közösségünknek több iskolája is van a bencés gimnáziumon kívül: a dombóvári általános iskola és a hozzá tartozó egri középiskolai lánykollégium, amelyet az orsolyita nővérek hagytak ránk; valamint a lipóti kéttannyelvű általános iskola. Nagyjából 1300 diák tartozik a győri bencésekhez.
Iskoláink jól működnek, köszönet ezért az Igazgató hölgyeknek és uraknak és minden tanár kollégának, minden munkatársunknak! Köszönet Konstantin igazgató atyának, hogy igazgatósága alatt, ami iskolánk történetében már rekordnak számít, hiszen több mint tíz éve igazgató, így menedzseli a növekedést.
Közösségünkben október végén tett szerzetesi örökfogadalmat Major László Fulgent atya, 2009-ben végzett öregdiákunk. Az ő pappá szentelése a jövő szombaton lesz. December végén szegényebbek lettünk azzal, hogy Barnabás atya elhunyt! Imádkozzunk el érte egy Üdvözlégyet… Így most 12-en maradtunk, jelöltünkkel együtt.
Bátorítsuk a fiataljainkat, helyüket keresgélő ismerőseinket, barátainkat: legalább mi tekintsük egy jó alternatívának a bencés papi, szerzetesi életet és imádkozzunk is új hivatásokért! Meg azért, hogy mi, az itt élők, méltó módon tudjunk élni a hivatásunkhoz, el tudjuk fogadni örömmel a saját gyarlóságainkat, ne csak mindig a másikat lássuk gyarlónak és így Isten támasszon nekünk új hivatásokat!
Külön köszönöm mindazok jóságát, akik támogatják oktató-nevelő-lelkipásztori , kulturális, az öregdiákéletet szervező szolgálatunkat a Bencés Nevelésért Alapítványon keresztül! Rászoruló diákok és családok mindig vannak. Sok rendezvényt szervezünk, sok jótékonysági ügyet támogatunk. Ezeket csak összefogással tudjuk megvalósítani.
Köszönöm a Közös érettségi találkozó megszervezését rendtársaimnak, Nagy András igazgatóhelyettes úrnak és a Diákönkormányzatnak!
Isten hozott mindenkit és kiváló, mély, könnyes szemekkel történő emlékezést, baráti találkozásokat kívánok; jó egészséget; a jó Isten áldását kedves mindnyájuknak!”
Laudetur Iesus Christus! PAX!