Az ökumenikus imahét eredetileg január 18 és 25 között van. E két nap a római katolikus egyház kalendáriumában különös dátum. Magyar egyházunkban január 18-án Árpádházi Szent Margitot ünnepeljük, január 25-én pedig Szent Pál apostol megtérését. Január 24-e pedig Szalézi Szent Ferenc ünnepe.
Árpádházi Szent Margit IV. Béla királyunk leánya volt, kisgyermekkorában már a domonkos apácák közé került és imádságos, bűnbánó, vezeklő élettel tett tanúságot Krisztus iránti szeretetéről. Az egység útján járva nekünk is így kellene kezdenünk, indulnunk: imádságos, bűnbánó és vezeklő életünkkel tanúságot tenni arról, hogy életünkben az első hely Krisztus Urunké. Szent Margit lemondott a királyi pompáról, a születési előjogairól, a neki eleve kijáró tiszteletről és elviselte a megaláztatásokat, elvégezte a legalantasabb munkákat is a kolostorban, és ahogy a róla szóló Gárdonyi regény címe is mondja: Isten rabja lett. Rabul ejtette Isten végtelen szeretete, Isten végtelen alázata, végtelen kicsinysége. Mi kinek vagy minek vagyunk a rabjai? A szakadásunk nem éppen annak a jele, hogy rabjai lettünk valaminek? Rabjai lettünk a múltnak, a régi dicsőségnek, a hatalomvágynak. Nem rabjai lettünk a nagy szétszórónak, a diabolosznak? Ahelyett, hogy Isten rabjai lennénk? Mindig meg kell vizsgálnunk, hogy kinek az igazáért küzdünk? Isten igazságért küzdünk vagy a magunk igazságáért? Imádságos, bűnbánó és vezeklő élet nélkül nem lehet az egység útján járni. Mert ez az, ami megóv bennünket a gőgtől, a hatalomvágytól, ami megóv bennünket önmagunktól és ami visszavisz bennünket Istenhez, aki egy és aki egy akolt és egy pásztort szeretne és mi ellenségei lettünk ennek az évszázadok alatt.
A január 24-én ünnepelt szent mellett sem mehetünk el szó nélkül: Szalézi Szent Ferenc püspök Genf püspöke volt. Bár csak titokban léphetett be püspöki székhelyére és csak titokban beszélgetett, vitázott Kálvin utódjával, Theodore Bézával, de az egység hetében érdemes róla is megemlékeznünk. Szalézi Szent Ferenc a jezsuitáknál tanult, lehetett volna harcos ellenreformátor. De ő inkább azt vallotta, amit egy bencés így fogalmazott meg: „fiatalon az egész rendet akartam megreformálni, most öregen úgy látom, hogy bárcsak magamat sikerült volna”. Magán kezdte a reformot, hogy higgadtan tudjon beszélni, hogy higgadtan tudjon érvelni. Természete szerint hajlamos volt a haragra, évtizedekig tartó önnevelés eredményeként lett maga a megtestesült béke. Egész életében a jámborságot és a szeretetet hirdette. Saját szavaival élve: “Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” És még különösen fontos megemlítenünk, hogy a papság képzésére milyen hangsúlyt fektetett. Inkább legyen kevés pap, mint rossz pap. Elgondolkodtathat ez ma bennünket, amikor paphiányról beszélünk. Sokféle okot hozhatunk fel, de amikor azt látják rajtunk, hogy mi sem Isten szolgái, az imádság emberei, az emberek lelkészei vagyunk, akkor nehéz elvárnunk, hogy életünket tanúságként fogják fel. És nehéz elvárnunk, hogy vonzó alternatíva legyen szent hivatásunk egy lelkes és imádságos fiatalnak. Bár tudnánk mi is a reformokat magunkon kezdeni, az évek, évtizedek alatt Isten kegyelméből olyan lelki emberekké válni, akik az irgalmas Istent hirdetjük, akik elköteleződünk az igazság mellett és nem engedünk teret a hazugságnak, még ha előnyöket is veszítünk, még ha népszerűtlenek is leszünk. Szalézi Szent Ferenc írásaival, jellemével olyan emberré vált, akiről az utókor méltán mondja: gentleman. Meg tudta találni a megfelelő hangot mindenkivel, mindenkinek mindene tudott lenni. És tévedés ne essék, Szalézi Szent Ferenc se és most én se a megalkuvásra, a minden áron való békére buzdítok, mert azt is ő mondta, hogy a szentség útján járva két dolgunk adódik: tenni és szenvedni. Kérjük azt a kegyelmet, hogy tudjunk gentleman módjára viselkedni egymással. Tudjunk tenni egymásért és szenvedni egymásért Krisztusért. Az egység útján járva jusson eszünkbe, hogy egy csepp méz többet ér, mint egy hordó ecet. Egy igazi gentleman megjelenése, viselkedése és szavai a csepp mézet hordozzák. Mennyire szükség is lenne erre manapság, amikor árad a gyűlölet, a szétszakítás, a durva kritika mindenfelől és mindenki felé. Tanuljunk meg tenni és szenvedni, gentleman módjára viselkedni.
Január 25-e pedig Szent Pál apostol megtérésének ünnepe. Mindenkinek ismerős a története, a dühtől lihegő céltudatos Saul igazát hajtva megy Damaszkusz felé, amikor Isten megállítja. Megérzi Krisztus jelenlétét az úton és egyből más emberré lesz: az eddig céltudatos ember vakká válik, és úgy kell vezetni tovább az úton. Más segítségére szorul. Sokszor vagyunk mi is ilyen dühtől lihegő, céltudatos emberek, megyünk, hogy rendet tegyünk, hogy bizonyítsunk. Istenünk nagy kegyelme lesz számunkra, ha végre elismerjük, hogy vakok vagyunk, hogy vakok voltunk sokszor, hogy mennyire el kellett volna fogadnunk a felénk nyújtott segítő kezet, hogy mennyire kellett volna, hogy egymás kezét fogva haladjunk az úton.
Kedves testvéreim, Isten adja meg nekünk, hogy felismerjük az Ő akaratát és aszerint cselekedjünk és szenvedjünk együtt Krisztusért! Imáinkkal és tetteinkkel is álljunk egymás mellett!
Az ökumenikus imahét hivatalos imafüzete itt letölthető:
http://meot.hu/dokumentumok/2020keresztyen/ImahetiFuzet2021.pdf
