Minőségi kultúra Győr belvárosában

A bencések rendszerint természetközeli helyeken alakították ki monasztikus életüket, a Szent Mór Bencés Perjelség azonban Győr belvárosában találta meg küldetését. A város főterén álló barokk épületcsoport szerves része a megyeközpont életének, a rend fenntartásában működő gimnázium pedig a rendszerváltás óta a város meghatározó iskolája. A bencések rendszerint természetközeli helyeken alakították ki monasztikus életüket, a Szent Mór Bencés Perjelség azonban Győr belvárosában találta meg küldetését. A város főterén álló barokk épületcsoport szerves része a megyeközpont életének, a rend fenntartásában működő gimnázium pedig a rendszerváltás óta a város meghatározó iskolája.

Hogyan találta meg a helyét és feladatát a rendházból önálló közösségé vált perjelség? Erről beszélgettünk Sárai-Szabó Kelemen OSB perjellel.

Három évvel ezelőtt átfogó felújítás kezdődött a perjelségben. A bencés közösség felismerte a helyzetéből adódó előnyöket, és a munkálatok során is arra törekedett, hogy a belváros szívében álló rendház nyitottabbá váljon. „Az épületünk zárt tömbjét szeretnénk megnyitni az emberek felé, hogy ne erődnek nézzen ki a ház. Meg akarjuk mutatni a bencés nyitottságot, vendégszeretetet, és szeretnénk közelebb engedni magunkhoz az érdeklődőket, jobban bevonni őket a közösségünkbe.”

Az interjút a Magyar Kurir készítette, a teljes változatot itt olvashatja el.