Kiss János balettművésszel beszélgettünk arról, hogy milyen feladatok találták meg a Győri Balett igazgatói posztja után. Bepillantást nyertünk a Táncművészeti Egyetem modellváltásába, visszaidéztük a Győri Balett nagy pillanatait.
Ugyan egy éve már nem Ön vezeti a Győri Balettet, mégis arra kérem, elevenítsünk fel csúcspontokat a társulat életéből.
Mint minden ember életében, így a közösségek életében is vannak magasságok és mélységek. Folyamatosan reflektorfényben lenni, mindig megmérettetés alatt állni, különösen izgalmas, de megterhelő is. Az első csúcspont 1979. november 1., ekkor volt első bemutatónk, A Nap szerettei. Úgy érzem, hogy akkor a Jóisten keze is benne volt, mert a mai napig felfoghatatlan, hogy az akkori szocializmusban mi diákok úgy döntünk, hogy együtt maradunk, keresünk egy várost, egy vezetőt, és mindezt megtehettük minden komolyabb ellenállás nélkül. Ez annyira hihetetlen történet, hogy még néha most is azt hiszem, hogy álmodom az egészet. A megalakulásunk után pedig fantasztikus sikersorozat következett. Igaz, akkor Magyarországon nem volt sok kortárs balett társulat, így az első évünk után elkezdtük a külföldi bemutatókat, és 10 év alatt bejártuk az egész világot. Aztán következtek a mélységek. 1991-ben Markó Iván elhagyta társulatot, és letiltotta a darabjait. Ekkor vezető és repertoár nélkül maradt az együttes. 1991-ben a társulat engem szavazott meg vezetőnek, amit a fenntartó, a megyei közgyűlés el is fogadott. Ez is rendkívüli döntés volt akkor, hogy nem pályáztatták, hanem titkos szavazással döntötték el, hogy én legyek az igazgató. A mélység után jött a magasság. Még abban az évben, 1991-ben a volt Népstadionban a II. János Pál pápa látogatására és tiszteletére, a szentmise előtt a Szent Margit legendáját mutattuk be. A pápa megáldott minket, ahogy mondani szoktam, pápai áldással indult a második fejezete a társulatnak. Repertoár nélkül az volt az elsődleges célom, hogy hazai és külföldi koreográfusokkal olyan repertoárt építsünk fel, ami távol esik a provinciális gondolkodástól, és elsősorban nemzetközi megmérettetésben vegyünk részt, újra kilépjünk a világ elé. Ez volt a legnehezebb. Én úgy gondoltam, az együttesnek el kell menni Rómába, Moszkvába, Berlinbe, és azokra a oda, ahol korábban sikert arattunk, hogy azokon a helyeken újra sikeresek legyünk. Ezt a célomat túl is teljesítettük. Nagy vágyam volt, hogy New York első számú kortárs táncszínházban, a Joyce-ban fellépjen a társulat. Az ótestamentumi Eszter történetével Közép-Kelet-Európából mi voltunk az első társulat, aki fellépett. Bíztunk benne, hogy sikerünk lesz, és valóban hatalmas ováció követte az előadást.
Ezeket a sikereket mi kapcsolta össze, volt valami belső szellemiség, ami áthatotta a társulat munkáját?
Egy együttes életében mindig az új mű megszületése, ami nagyon fontos és maga a társulat. Markó Ivántól és feleségétől mindig azt tanultuk, meneküljünk a középszerűségtől, de én otthonról is ezt hoztam. Egy igazgató életében nagyon fontos esemény, amikor leköszönte után olyan ember követi, akiben nagyon bízik, Tudja, hogy az utódja más út meghatározásával egy fontos és jelentős, koncepciózus vezetéssel folytatja Győri Balett munkáját. Ez nekem megadatott.
Jelenleg a Győri Nemzeti Színházban beszélgetünk, az Ön régi otthonában, a Győri Balett társulati helyén. Jelenleg mi köti ide?
Úgy gondoltam, hogy leköszönésem után távolról fogok a Győri Balettre tekinteni, de utódom, Velekei László megkért, hogy segítsem a munkáját. Így tanácsadóként vagyok jelen a társulat életében, és részt veszek a Magyar Táncfesztivál szervezésében is.
A tanácsadói munka nem mellett más felkérések is megtalálták Önt. Hogyan történt mindez?
Abban a pillanatban, hogy lezárult egy korszak, egy új megindult. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) akadémikusaként jelöltek az MMA alelnöki posztjára, és akadémikus társaim bizalmat szavaztak nekem. Az MMA munkáját segítem Vashegyi Miklós elnök úrral, Marosi Miklós másik alelnök úrral és Kucsera Tamás főtitkár úrral.
A Táncművészeti Egyetem kuratórium elnöki posztjára kinevezték.
Nagyon megtisztelő feladat, hogy a szerteágazó tánctudományi és művészetoktatási feladatok működtetését kell biztosítanunk. Egész pontosan augusztus 1-től működik a kuratórium mint a Magyar Táncművészeti Egyetem fenntartója.
A Táncművészeti Egyetem átalakítása során nem alakult ki olyan ellenállás, mint az SZFE esetében, pedig ez az egyetem is művészeti egyetem.
A Táncművészeti Egyetemmel mindig is kapcsolatban voltam, akár mint társulati igazgató, akár mint tanácsadó. Nekem soha nem voltak olyan terveim, hogy az egyetem vezetője legyek. Az SZFE-én történt ellenállásnak politikai kontextusa is volt. A Táncművészeti Egyetem esetében az egyetemi szenátus kérte a változást, ennek ellenére egy darabig úgy tűnt, nem lesz modellváltás, aztán végül a szenátusi többség és a rektor is támogatta a változást. Amikor elkészítettük az egyetem alapító okiratát, arra törekedtünk, hogy a szenátust meghallgassuk, észrevételeiket beépítsük.
Ha nem szeretett volna egyetemi vezető lenni, hogyan birkózik meg a feladattal?
Én is tanulom, hogy milyennek kell lennie egy fenntartónak, és milyen jövőbeli célokat kell meghatározni. A felhatalmazásunk arra szól, hogy még jobban szolgáljuk a minőségi fejlődést. Be kell vallanom, egy kicsit megijedtem, hogy nálunk nincs politikus, se bankár, se gazdasági szakember. A kuratórium tagjai négy Kossuth díjas művész, egy, aki nemzeti táncszínház alapítója, így mind az öten szakmabeliek vagyunk. Tulajdonképpen így a szakma kapta meg a saját szakmai egyetemét, éppen ezért még nagyobb a felelősségünk, hogy a lehető legjobban tudjuk meghatározni a fejlesztési célokat.
Milyen garanciális elemeket építenek be, hogy a minőségi fejlődés elvárható legyen?
Európában mindösszesen három táncművészeti végzettséget adó egyetem van. Ezért mi többek között azt a célt tűztük ki, hogy öt éven belül közép-kelet-európai táncegyetem legyünk, és nemcsak a különböző szakokon történő táncképzés területén, hanem a doktori iskola és a táncpedagógus tudományos témakörben is. A kuratórium tagjainak nagyon jók a külföldi kapcsolatai, ezért mindenképpen szeretnénk nemzetközi együttműködéseket megkötni. Például a drezdai táncegyetemmel két éven belül jó lenne a megállapodás, de ugyanígy a Jeruzsálemben működő tánc- és zeneművészeti egyetemet is szeretnénk partnernek tudni, mint ahogy a szentpétervári és moszkvai táncművész központokkal is szeretnénk partneri viszonyt kialakítani, hogy mind a hallgatóink, mind az oktatóink csereprogramokban kölcsönösen vehessenek részt.
Ez nem kifejezetten művészeti munka. Hogy érzi magát ebben a szerepben?
Egyszerre kell a miniszteri feladatokat és a kuratóriumi feladatokat ellátni. Nagyon optimista vagyok, nekem a rektor és az oktatók munkáját kell segítenem. Nagyon komoly gazdálkodás-felügyeletről, vagyonszerzésről van szó. Nekem most az is a feladatom, hogy a minden anyagi forrást biztosítsak a jövőbeni táncképzéshez. Nem csúszhatok át a szakmai kérdésekbe, nekünk egyértelműen a kampusz fejlesztését és fejlődését kell szem előtt tartanunk.
A jó példa, a társadalmi felelősségvállalás hogyan jelenhet meg a fenntartói munkában?
Én nagyon hiszek az emberi kapcsolatokban. Egy furcsa példát szeretnék hozni. Ebben a nagyon gyorsan változó világban, a virtuális térben az ember mindig attól fél, hogy elveszítik az emberek a kapcsolataikat. Amikor megkaptam a megbízólevelemet, bementem az egyetemre, és körbesétáltam a kampuszon az épületeket. Jártam a kollégiumban is, itt százhúsz gyerek lakik. Elképedve láttam, hogy húsz éve nem volt festés, és a bútorok is borzasztó állapotban vannak. Ahhoz, hogy példát tudjunk mutatni a gyerekeinknek, büszkék lehessünk rájuk, ahhoz meg kell teremteni a feltételeket. A kollégiumi szobák állapotát bármennyire is külsőségnek tekintjük, ez akkor is fontos. Én a gyerekcentrikus oktatásban hiszek, a jövő nemzedéke rajtunk múlik. A szakmában ismernek, én szeretek dolgozni, és ha a kollégáim is hisznek abban, amit csinálnak, biztosan eredményesek leszünk. Ha a kollégiumban csak a falakat tisztítjuk meg, illetve az ágyakat ki tudjuk cserélni, már megérte a modellváltás.
Mit gondol a jövő színházba járó, kortárs táncot értő közönségéről? A virtuális világban felnövő gyerekeket érdekli a színház, a táncművészet?
A gyerekeket meg kell tanítani színházba járni, ehhez jó előadások és a foglalkozások kellenek. A gyerekeket nem lehet átverni. 2015-ben a középiskolásoknak színpadra állítottuk a Ne bánts! című darabot, amely a családon belüli erőszakról szól. Az előadás természetesen túlnőtte magát. Döbbenten láttuk, hogy nem volt olyan előadás, hogy valakik ne rohantak volna ki zokogva. Pozsonyban voltunk, és a magyar lakta területről jöttek gyerekek, és a beszélgetés végén egyik középiskolás hölgy, ott a többiek előtt mondta, hogy én is áldozat vagyok. Abban a pillanatban mindenki érezte, hogy itt valakinek segíteni kell. A gyerekek a művészeten keresztül megérezték a saját felelősségüket. Éppen ezért gondolom, hogy a művészeten keresztüli megszólítását minél fiatalabb korban kell kezdeni. És akkor ismét eljutunk oda, hogy ugyan lehet művészet nélkül élni, csak nem érdemes.
A beszélgetésünk során említette, hogy a Jóisten is segítette. A hit az Ön életében milyen szerepet tölt be?
Vallásos neveltetést kaptam, katolikust és reformátust. Mi úgy jártunk templomba, hogy mentünk a reformárus, majd a katolikus templomba. Nekünk természetes volt, hogy karácsonykor egyik templomból megyünk a másikba. A hitem nagyon sokat segített, ez segített át nagyon sok nehézségen. Az ember gyakran elbizonytalanodik, én mindig arra törekedtem, hogy okos emberekkel vegyem körbe magam, és akkor van egy valós visszajelzési lehetőség. A hitbeli gondolkodás pedig ahhoz kell, hogy egy nagyon nehéz feladat után az ember túl tudjon lépni.
A családja hogyan élte meg, hogy ennyire elfoglalt?
Nekem két családom van: a kis családom és a Győri Balett. A Győri Balett vezetése 24 órás foglalkozás, mindig a jövőről gondolkodott az ember, és ez a család támogatása nélkül nem lehetséges. Az, aki nem kap kellő családi támogatást, borzasztóan nehéz helyzetben van. Ha a Győri Balett családjában nem tudja mindenki, mi a célja és a feladata, akkor nem tudunk elérni sikert. Furcsa élet a mi életünk, mert amikor egy bemutató után összemegy a függöny, akkor rögtön az van az ember fejében, Úristen, csak a következő darab is ilyen sikeres legyen! Nagyon hálás vagyok mindkét családomnak, mert mindkét oldalról a maximális támogatást kaptam meg.
