Kiss János balettművésszel beszélgettünk arról, hogy milyen feladatok találták meg a Győri Balett igazgatói posztja után. Bepillantást nyertünk a Táncművészeti Egyetem modellváltásába, visszaidéztük a Győri Balett nagy pillanatait.
Rod Dreher: Szent Benedek válaszútján című kötet bemutatójára hívunk minden kedves érdeklődőt.
Dr. Fekete Dávid a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, nyolc évig alpolgármester volt, jelenleg önkormányzati képviselő, a Mathias Corvinus Collegium képzési központjának vezetője, a Fidelitas országos választmányának elnöke. Az értékekről, a szerzetesrendek lehetőségeiről és a személyes motivációkról beszélgettünk.
Április 25-én a Jó Pásztor vasárnapján, a Pannonhalmi Szent Benedek Rend visszaállításának 219. évfordulóján a Szent Ignác templomban 19 órakor tartott szentmisében Sárai-Szabó Kelemen perjel atya gimnáziumunk két, a szentség felvételére önként jelentkezett tanulóját keresztelte meg, majd utána heten részesültek az első szentáldozásban.
Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében című projekt keretében nem csak a 900 km-es kerékpáros zarándok-úthálózat került kijelölésre, hanem olyan tematikus útvonaljavaslatok is születtek, melyeket végigjárva a családok, fiatalok, baráti társaságok megismerhetik a környék egyházi kincseit, műemlékeit, kastélyait.
2000 év óta teszi próbára hitünket a feltámadás nagyszerű eseménye, ami nem meglepő, hiszen még Szent Tamás is kétkedik és látni akar.
„Ahogy három nap és három éjjel volt Jónás a cethal gyomrában és aztán megszabadult onnan, így fogunk mi is megszabadulni, miután átéljük jelen földi életünk három szakaszát: a kezdetét, a közepét és a végét. Három szakasza van az időnek: a múlt, a jövő és a jelen. Szimbolikusan töltött ezért az Úr a sírban három napot és három éjjelt, hogy világosan
„SacraVelo – Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében” című projekt keretén belül közel 900 km hosszú kerékpáros úthálózatot jelöltek ki.
Kedves Testvérek! A világjárvány sok mindent átírt az életünkben. Az elmúlt esztendőben a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést éppen megkezdtük, de a vírus elleni védekezés miatt a templomaink bezártak, így csak részben tudtuk megvalósítani.
(országos és győri szervezésű programok) https://www.facebook.com/HHeteGyor febr. 6-14. Szerelmes kalandtúra/ Családakadémia-Schönstatt családmozgalom febr. 7. vasárnap 10.00 HH nyitó istentisztelet a pápai Református Újtemplomból febr. 8. hétfő 18.00 Nemek és igenek a házasságban/Gorove László és Kriszta előadása febr. 9. kedd 18.00 Viharálló szerelem/ Mihalecz Gábor párterapeuta előadása febr. 10. szerda 17.30-19.30 És boldogan éltek, míg…/ Aranyalma meseműhely, Mátai Enikő Sok mese
Németh Ottó nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját. A tanári pályája kezdetétől, 36 éve tanít a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban. Az életútról, örömökről, kihívásokról beszélgettünk.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napját II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a Szerzetesek Világnapjává. Ebből az alkalomból készítettük cikkünket. 2020 szeptemberében három fiatalember csatlakozott a győri bencés szerzetesközösséghez. Ma már novíciusokként élik a mindennapjaikat. Major Fulgenttel, Vasas Rafaellel és Vincze Villebalddal beszélgettünk.
Az ökumenikus imahét eredetileg január 18 és 25 között van. E két nap a római katolikus egyház kalendáriumában különös dátum. Magyar egyházunkban január 18-án Árpádházi Szent Margitot ünnepeljük, január 25-én pedig Szent Pál apostol megtérését. Január 24-e pedig Szalézi Szent Ferenc ünnepe.