Szeretettel várunk – felekezettől függetlenül – minden hivatásrendi jogászt (így ügyvéd, bíró, ügyész, jogtanácsos, közjegyző, egyetemi oktató, közigazgatásban és bármely jogi pályán dolgozó korábbi és jelenlegi kollégát), valamint családtagjaikat, továbbá joghallgatókat és mindazokat az érdeklődőket, akik tisztelettel viseltetnek a jog és az igazság szolgálata iránt, hogy közösen emlékezzünk meg e hivatásunkról, és együtt kérjük Szent Ivó pártfogását. Legyünk együtt ezen
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Bencés Bolt május 1-jén és 2-án zárva tart. Nyitás: május 4-én (hétfőn) 9:00 órakor. Köszönjük szíves megértésüket!
LOYOLAI SZENT IGNÁC BENCÉS TEMPLOM VASÁRNAPI HIRDETÉSEK – 2026. április 26.
Izgalmas mérföldkőhöz érkezett a „400 tanév – Élő örökség a győri bencés gimnáziumban” című kiállítás előkészítése: egy hónap múlva, 2026. május 15-én megnyitja kapuit Győr legújabb interaktív tárlata. A kiállítás átfogó betekintést nyújt a jezsuita és bencés szerzetestanárok mindennapjaiba, valamint a négyszáz éve folyamatosan működő gimnáziumi oktatás történetébe. A látogatók több tudományterülethez kapcsolódó tartalmakkal találkozhatnak, a történelemtől és természettudományoktól kezdve
HÚSVÉTI AJÁNLAT A GYŐRI BENCÉS BOLTBAN! Szeretettel ajánljuk különleges méhviaszgyertyáinkat, amelyek között több húsvéti motívumos darabot is talál. A tojás a feltámadás ősi jelképe, a tiszta méhviaszból készült gyertya pedig Krisztus emberiségért vállalt áldozatára emlékeztet. A Széchenyi téren járva látogasson el hozzánk – szeretettel várjuk! A BENCÉS BOLT HÚSVÉTI NYITVATARTÁSA: Április 2., nagycsütörtök: 9:00–18:00 Április 3., nagypéntek: zárva Április 4.,
Tisztelt Látogatóink! A Bencés Bolt és a templom technikai okok miatt 2026. március 27-én 16.00 órától zárva tart. Megértésüket köszönjük!
GICZI BALÁZS ORGONAMŰVÉSZ ÉS FEHÉRVÁRI ÁGNES FUVOLAMŰVÉSZ KONCERTJE GYŐR SZÍVÉBEN, A BENCÉS TEMPLOMBAN 2026. MÁRCIUS 28. SZOMBAT 17:30 Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! A koncertre a belépés ingyenes!
Szent Benedek atyánk ünnepe Március 21-én (szombaton) lesz Szent Benedek atyánk főünnepe.Diákjaink számára a lelki programokat és szentmiséket pénteken délelőtt tartjuk.Szerzetesközösségünk ünnepi szentmiséje szombaton reggel 8 órakor lesz, előtte 7:30-kor reggeli dicséretet imádkozunk.
LOYOLAI SZENT IGNÁC BENCÉS TEMPLOM – VASÁRNAPI HIRDETÉSEK – 2026. március 15.
február 26-án, csütörtökön 19 órakor rendezték meg az Et Psalmos Nostros Cantabimus második koncertjét a győri Loyolai Szent Ignác bencés templom falai között. Az esten a Szent Mór Bencés Perjelség és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense és a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium énekesei léptek fel, akik reneszánsz többszólamú zsoltárok, valamint gregorián énekek tolmácsolásával különleges
ZARÁNDOKLAT A SZÉKESEGYHÁZBA A MÁRIA-KEGYKÉP KÖNNYEZÉSÉNEK NAPJÁN 2026. március 17. Szeretettel várjuk a testvéreket erre a szép lelki programra!
LOYOLAI SZENT IGNÁC BENCÉS TEMPLOM VASÁRNAPI HIRDETÉSEK – 2026. március 8.
Nagyböjti ajánlat a győri Bencés Boltban A nagyböjt idején szeretettel ajánljuk Anselm Grün: Böjt – A test és lélek imája című könyvét, amely segít ráhangolni lelkünket a húsvétot megelőző időszakra. Boltunkban emellett népszerű kézműves és apátsági termékek is megtalálhatók, például természetes méhviasz gyertyák, valamint a Tihanyi Apátság levendulaolaja. Ha a Széchenyi téren jár, térjen be hozzánk – szeretettel várjuk! Nyitvatartás:Hétfő–péntek:
Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2026. március 26-án, csütörtökön, 19.00 órakor, a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban a Schola Monodica énekegyüttes nagyböjti zsoltármeditációjára, amelyen a zsoltárok könyvének és az emberi léleknek a legmélyére nyerhetünk imádságos betekintést a nagyhét küszöbén Dr. Kelemen Áron atya művészeti vezetésével.
LOYOLAI SZENT IGNÁC BENCÉS TEMPLOM – VASÁRNAPI HIRDETÉSEK – 2026. február 15. Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy a héten hamvazószerdával megkezdődik a szent negyvennapi böjt. Szerdán reggel 7 órakor csendes mise, 8 órakor és 11:45-kor diákmise lesz, valamint este 7 órakor is tartunk szentmisét. Nagyböjtben minden péntek este keresztúti ájtatosságot és szentmisét tartunk. A keresztút 17:15-kor, a szentmise 18:00 órakor