Kedves testvérek, megkezdődik a karácsonyi készületünk. Advent, az Úrjövet ideje. „Itt az óra” – mondja ma Szent Pál. A tétlenkedés, a halogatás szinte népbetegség lett mára. Bízunk benne, hogy majd megoldódik, majd valaki megcsinálja helyettünk. Lelkünk gondozását, szívünk rendbetételét nem végzi el más helyettünk. Vegyük számba a mulasztásainkat és kezdjünk dolgozni rajtuk ezekben a napokban. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket…
Kedves testvérek!
Eszembe jutott ma, hogy már megint eljött a lelkiismeretfurdaló prédikációk ideje: legyünk bűnbánók, tudatosak, adakozók, figyelmesek, türelmesek, imádságosak, koránkelők stb. Pedig már régóta tudom, öreg főapátom megtanított rá: minden nincs. Szóval jó, ha beérjük a kevesebbel is. Még a lelki életben is. Aztán eszembe jutott, hogy az Egyházunk is nagyon jól tudja ezt, hogy egyszerre nem lehet mindenre figyelni és állandó stresszben élni, hogy akkor mindenre figyeljünk: figyeljünk Krisztus üzenetére, a Szűzanya lelkületére, a szentek példájára, az Egyház tanítására meg mindenre is. Nem megy ez na. Ezért vannak szerintem az ünnepek, ünnepi időszakok. Minden sorra kerül előbb utóbb és minden gyümölcsöt terem bennünk előbb-utóbb. Nagyon örülök én ennek a gyertyagyújtásos dolognak az adventi koszorúval. Az advent idén nekem összesűrűsödik a gyertyában. Ma a mocorgós misén meghallgattuk a gyerekekkel, hogy milyen hangja van a gyertyának. Hamar rájöttünk, hogy eléggé csendben van. A gyertya csendben teszi a dolgát. Világít és hangulatossá teszi a helyeket. Ennyi feladatot jelöltem is ki magamnak erre az adventre: csendben tenni a dolgomat és igyekezni azon, hogy hangulatossá tegyem a környezetem. Jól érezzék körülöttem magukat az emberek. Ez se kis feladat manapság: magamat ismerve semmiképp. A mai evangélium is a hétköznapok értékéről beszél. Mindenki teszi a dolgát, aztán jön Krisztus és az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Valahogy belül lehet a titok, ott, ahova csak Isten lát be, ahol csak Isten tud működni és dolgozni. Szóval a hétköznapot kell megszentelnünk, ott kell valahogy békében lennünk Istennel is, másokkal is. Üljünk le gyakran az adventi gyertyák fényébe, merengjünk egy kicsit az életünkön az apró lángok fényénél és ne ijedjünk meg attól, hogy Isten ilyen kis apró lángokká akar bennünket is változtatni, akik csendben teszik a dolgukat és szép lassan elemésztik magukat, míg másoknak fényt és otthonosságot, meghittséget és békét teremtenek. Erre hív bennünket az Örök Fényesség, hogy majd Nála már ne gyarló kis visszfények legyünk, hanem mi is megtapasztalhassuk az örök békét! Úgy legyen. Ámen
