A jubileum ünnepi napjai a győri bencés közösségben – négyszáz év öröksége ünnepben és találkozásokban

A 2026-os és 2027-es esztendő a győri bencések életében a hálaadás és az ünneplés különleges időszaka: a jezsuita alapítású győri bencés gimnázium fennállásának 400. évfordulóját ünnepli a közösség. E jelentős jubileum megünneplésének részeként az elmúlt héten több nagyszabású rendezvényre és ünnepre került sor az intézmény falai között, amelyek mind a négyszáz év lelki, szellemi és közösségi örökségéből táplálkozva idézték fel az iskola múltját, miközben reménnyel és küldetéstudattal tekintettek a jövő felé.  A közösség számára kiemelten fontos, hogy jubileumi ünnepeivel minden korosztályt és minden jóakaratú embert megszólítson, valamint közvetítse a négyszáz éves intézmény szellemi, lelki és közösségi értékeit. Ennek jegyében május 13-án gimnazista fiatalok számára rendezték meg A bencések küldetése a Kárpát-medencében című történelemversenyt és konferenciát, míg május 16-án, szombaton került sor a hagyományos májusi Közös érettségi találkozóra, amelyre idén az 1-es és 6-os végű években érettségizett öregdiákokat várta vissza az alma mater. A gimnáziumi programokat gazdagítva május 15-én megnyílt a Győri Bencés Látogatóközpont, amely otthont ad a 400 tanév. Élő örökség a bencés gimnáziumban című interaktív kiállításnak, amely a gimnázium négyszáz éves múltját mutatja be hitelesen és élményszerűen, felidézve az intézmény gazdag történelmi és közösségi örökségét.

Május 13-án, szerdán a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium dísztermében került megrendezésre A bencések küldetése a Kárpát-medencében című történelmi verseny és konferencia. Az eseményen Budapesttől Székelyudvarhelyig, Komáromtól Győrig érkeztek tehetséges diákok, hogy kutatásaikon keresztül mutassák be a bencés rend és más szerzetesközösségek múltját, kulturális örökségét és jelenkori küldetését a Kárpát-medencében. A történelmi versenyre és konferenciára a gimnázium testvériskoláinak diákjait is meghívták előadni, így a győri bencés diákok mellett az észak-komáromi Selye János Gimnázium, a budapesti Szent István Gimnázium és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum csapatai tartottak prezentációkat a bencés rend magyarországi és kárpát–medencei működéséről. A napot Tóth Konstantin OSB perjel, Barkó Ágoston OSB igazgató és Andruskó Imre komáromi igazgató inspiráló gondolatai nyitották meg, majd a délelőtt folyamán hét lenyűgöző prezentációt hallgathattak meg az iskola diákjai. A témák rendkívül sokszínűek voltak: a bakonybéli csendtől a pártállami diktatúra nehéz évtizedein át egészen a vallásturizmus jövőjéig és a győri diákélet 19. századi mindennapjaiig kalandoztunk. Az iskola célja nem utolsó sorban az is volt, hogy diákok adjanak elő diákoknak, s így a kortárs hatás ösztönzően hasson rájuk. E nap is bizonyította: a bencés örökség ma is élő, formáló erő a Kárpát-medencében.

A győri bencés közösség és Győr város lakóinak nagy örömére május 15-én ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Győri Bencés Látogatóközpont, melynek szerves részét képezi  a templom és a bencés rendház tetőterében kialakított 400 tanév. Élő örökség a bencés gimnáziumban című interaktív kiállítás. A tárlat a gimnázium négyszáz éves történetét eleveníti meg: iskolatörténeti különlegességeken, meghatározó paptanár-egyéniségek életútján, valamint a hajdani diákélet derűs és olykor csínytevésekkel teli pillanatain keresztül enged betekintést az intézmény gazdag szellemi és közösségi örökségébe. A kiállítás részét képező több mint ezer darabot számláló gyűjtemény bepillantást enged az iskola különleges tárgyi örökségébe. A kiállítás ritkaságai között preparált krokodilok, formaldehidben megőrzött gekkók, különleges ásványok, valamint egy több mint kétméteres narválszarv is megtekinthető, amelyek egyszerre idézik fel a hajdani iskolai gyűjtemények világát és a bencés oktatás sokrétű szellemiségét. A kiállításmegnyitó egyben jelentős fordulópontját is jelentette a győri bencés épületegyüttes négyéves felújításának. „A ballagás idejére végre lekerül az állványzat az épületről, így sok végzős diákunk először pillanthatja meg teljes egészében a megújult épületegyüttest” – fogalmazott Tóth Konstantin a győri bencés közösség elöljárója. Mint elmondta, a közösség mögött egy csaknem négy éven át tartó, jelentős felújítási időszak áll: megújultak a gimnázium nyílászárói és elektromos rendszere, bővültek a férőhelyek, valamint teljes egészében kicserélték a templom és a rendház tetőszerkezetét. A munkálatoknak köszönhetően a tetőtér is új élettel telt meg, és immár közösségi, illetve kiállítótérként is szolgálhat. A kiállítás és az épületegyüttes megújulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Sárai-Szabó Kelemen bencés szerzetes, aki közösségi elöljáróként 2025-ig meghatározó szerepet vállalt az előkészítő és szervezési folyamatokban. Munkájáért a bencés közösség és Győr városa egyaránt hálával tartozik. A templom és a rendház tetőterében kialakított tárlat nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy a gimnázium az évek során a város teljes lakossága számára elérhetővé tette a tudományos ismeretterjesztést. Barkó Ágoston a gimnázium igazgatója beszédében kiemelte: „hálásak vagyunk annak a több ezer szülőnek, aki bízott bennünk és a jövőben is az a célunk, hogy a keresztény hit, a széles körű műveltség, a kritikus gondolkodás és a közösséghez való tartozás jegyében folytassuk továbbra is az oktatást”. A kiállítás különlegességét és újszerűségét az is adja, hogy a látogatók egészen szokatlan nézőpontból fedezhetik fel az épületegyüttest: a tetőtérből letekintve páratlan látvány tárul eléjük a templom boltozatos mennyezetére és az épület belső tereire. „Értéket fölmutatni, értékre rámutatni – ez a kiállítás célja. Mert a művészetnek és a teremtett világnak is az a feladata, hogy a legnagyobb értékre mutasson: az Istenre. Őt keressük, itt együtt, ebben a négyszáz éves iskolában, az Úr szolgálatának iskolájában” – fogalmazott Németh Miksa a gimnázium igazgatóhelyettese köszöntőjében.  Az ünnepségen továbbá beszédet mondtak: Geszler Norbert, az építési munkálatokat kivitelező WHB Kft. területi igazgatója, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, valamint Kósa Roland, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az épületet és a kiállítást Veres András győri megyéspüspök áldotta meg.

Május 16-án szombaton a viszontlátás öröme töltötte meg a győri Széchenyi teret, majd a Loyolai Szent Ignác bencés templomot és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium falait. Az intézmény falai közé ezúttal azok az öregdiákok tértek vissza, akik az 1-re és 6-ra végződő években tettek érettségi vizsgát. A generációkat összekapcsoló találkozó a nosztalgia, a hálaadás és az alma materhez való tartozás örömének légkörében zajlott. A találkozó délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisével vette kezdetét a Szent Ignác bencés templomban. A hálaadó liturgiát Fekete Szabolcs Benedek, az iskola egykori diákja (Gy/1996) mutatta be.

A szertartás a hálaadás mellett az emlékezés meghitt pillanatait is magában hordozta: a jelenlévők mécsesek gyújtásával emlékeztek meg elhunyt tanáraikról és diáktársaikról, közös imádságban hordozva őket. Az ünnepi liturgia emelkedett és bensőséges légköre méltó nyitánya volt a nap további programjainak. A hivatalos ünnepség a 11 órakor kezdődött a gimnázium dísztermében. Elsőként az öregdiák-generációk képviselői álltak a mikrofonhoz – Dr. Nagy András (Gy/2001), Ripszám János (Gy/1976) és Dutka Imre (Gy/1966), akik személyes és őszinte megszólalásaikban elevenítették fel a győri bencés diákként megélt éveket, megosztva a hallgatósággal megható emlékeiket, derűs történeteiket és az alma materhez kötődő élményeiket. Az ünnepi nap további részében a résztvevők betekintést nyerhettek a győri bencés közösség jelenébe és jövőjébe is. Tóth Konstantin és Barkó Ágoston előadásaikban szóltak az iskola mai küldetéséről, a közösség mindennapi életéről, valamint azokról a tervekről és fejlesztésekről, amelyek a következő évek arculatát formálják majd.

A találkozó egyik legemelkedettebb pillanatát a jubileumi díszoklevelek átadása jelentette. Azokat az öregdiákokat köszöntötték, akik ötven, ötvenöt, hatvan vagy hatvanöt évvel ezelőtt tettek érettségi vizsgát az intézményben, kifejezve hálájukat és megbecsülésüket az alma materhez való hűségükért.

A hivatalos ünnepséget követően a közösségi együttlét személyesebb formában folytatódott tovább. Az egykori osztálytársak ismét elfoglalták régi tantermeiket, ahol kisebb körben idézhették fel diákéveik emlékeit, közös történeteiket és az elmúlt évtizedek eseményeit.

A nap második felében a résztvevőket kulturális programok, kiállítások és lelki alkalmak is várták, lehetőséget teremtve az elcsendesedésre, a találkozásokra és az ünnep közös megélésére.

Győr barokk belvárosának szívében, a patinás Széchenyi téren várja az érdeklődőket a Győri Bencés Látogatóközpont. A látogatók a Szent Mór Bencés Perjelség épületegyüttesében, a kéttornyú templomtól jobbra található rendházban léphetnek be a bencés örökség különleges világába. Cím: 9022 Győr, Széchenyi tér 9.

A Győri Bencés Látogatóközpont a bencés örökség több arcát tárja a látogatók elé: magában foglalja a Bencés Boltot, a 400 tanév. Élő örökség a győri bencés gimnáziumban című interaktív kiállítást, valamint a Loyolai Szent Ignác bencés templomot is. 

„400 tanév – élő örökség a győri bencés gimnáziumban” című kiállítás szakmai vezetéssel látogatható keddtől szombatig a következő időpontontokban: 10:15–11:30, 13:00–14:15, 15:00–16:15

Bencés Bolt – szerzetesi termékek Északnyugat-Magyarországról
Nyitvatartás: keddtől szombatig 10 és 18 óra között

Loyolai Szent Ignác bencés templom kedd és szombat között 10 és 18 óra között szabadon is látogatható.