Takács Zsófia

Takács Zsófia vagyok, 2020-ban végeztem a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanulójaként. Ide köt a közösség, a zene és nem utolsó sorban az írás. A Negyed öt. Az antológia, aminek második kötetében saját írásaim is olvashatók.

Paletta
Fehér, fehér, fehér,
fekete, fekete, fekete,
piros, piros, piros
és sárga, sárga, sárga.
Piros, sárga az ősz.
Ilyenkor egybefolynak a hónapok.
Nappal csillog a piros és a sárga,
de estére minden
fekete, fekete, fekete
árnyék és
fehér, fehér, fehér
párajáték
és fekete, fekete, fekete
egy gondolat
és fehér, fehér, fehér, a másik
és a piros és sárga idő szalad
és jön majd a tél, a nyár, a tavasz
és újra az ősz. Egyre, másra
a színek változnak, de este
fekete, fekete, fekete lesz és
fehér, fehér, fehér a társa.

Gondolatmaradék
Előttem egy macska hátrafordul.
Mögé érek és az útnak ered.
Mellettem a kapuval rozsdásan csikordul rám egy öreg.
Botladozik a lábam, pedig ismeri az utat
hazafelé, néznek a házak és néz az ég, a hold
meg a villanyvezeték.
Frissen mosott illatba kevert kéményszag.
A füst szorít és bennem megcsavar
a szükség kényszere újra valamit.
A házra gondolok, a kertre,
a szobára, az ágyra,
kanapéra, szétszórt ruhákra…
Jó lenne bent lenni már.
Csattog a kutyaköröm a kövön,
zörög a kulcs.
A lefolyóban tűnik el a szorongás.

Ismerős
Megülünk egy kávézó teraszán,
mint villanydróton a verebek.
Mesélünk kollégákról, problémákról.
Közben a fogunkról zaccot nyalunk,
és reméljük, majd nem érződik az íze
a másik nyelvén.
Szó lesz apákról, anyákról,
meg hogy gyerekkorunkban
még milyen lassan telt az idő.
Aztán megnőnek a távolságok.
Mi közeledünk.
A borravalók száma gyarapszik
a kávé iránti vággyal egyetemben.
Ismer minket az összes
park, pad, bár és presszó.
Úgy tűnik, összecsengünk.
A macskakövek egyszerre kopognak
a cipősarkaink alatt,
együtt hever az előtérben is blúz az ingen.
(Kiolvastál. Kiolvastalak.)
Felraknálak a polcra,
a Petőfi-összes mellé,
a borító túl vastag,
így már pontosan látom:
nekünk rímelnünk nem szabad.

muslicák szállnak
narancsvörös fény kúszik a falon
az ablakon beszűrődik a kék
az este árnyéka ül a padon
de távolabb már világos az ég
tegnap még borult volt itt minden
esett az eső folyt a falakon
tocsogott a föld elázott innen
bentről csak a kopogást hallgatom
a nyitott ablakon át kint felcsap
a radiátor párás forró melege
a muslicák szállnak (már ha azok)
csábítja őket a lég trópusjellege