Bencés közösségünk hagyományosan a Nagyhét első napjaiban tartja közös lelkigyakorlatát. Idén Szentmártoni Mihály Rómában élő jezsuita atyát kértük meg, hogy vezessen bennünket, de a kialakult helyzet miatt, nem tudott jönni.
Kelemen perjel atya ad naponta kétszer lelki buzdítást ill. közösen tartunk szentségimádást, keresztutat, rózsafüzért. Imádkozunk diákjainkért, öregdiákjainkért, családjaikért, tanárainkért, munkatársainkért, templomunkba járókért!
A ma reggeli elmélkedésből (mert jó ilyenkor a jó emlékeket újra átélni):
Mindig meghat, amikor végigjárjuk Szent Benedek életének állomásait diákokkal. Róma zajában elmegyünk a kis kápolnához, ahol a római lakásának darabjait mutatják, aztán ki a csendes és otthonos Subiaco-ba, ahol egy fehér márványból faragott szobor, tiszta arcú ifjúként ül a barlangban és szemléli a keresztet, de az udvaron már fenségesen tartja a sziklák felé a kezét: álljatok meg sziklák, ne bántsátok, fiaimat! Aztán onnan tovább Monte Cassino-ra, ahol a fenséges látvány és a méltóságot parancsoló méretek lenyűgözik az embert, majd a sírjánál szoktunk mindig misézni, fejünk felett a kongregációk és monostorok címerei, az 1500 éves rend méltósága, az ősiség nyugalma. Ahogyan egy hosszú folyó a torkolat felé már lelassul, elterebélyesedik. Milyen a kapcsolatunk Szent Benedekkel? Mit tanultunk vagy mit tanulhatunk tőle? Szent Benedek mindig is gyanakodó volt a világgal: megtapasztalta annak felszínességét és inkább az Isten Országa mellett döntött. A világ szolgálata helyett az Úr szolgálatának iskoláját álmodta meg és tette követői elé eszménynek. Ebben az iskolában diákok maradunk mindig. Meg van-e még bennem a készség, hogy tanuljak, hogy formálódjak, hogy alakuljak?
