Olyanok vagyunk

Olyanok vagyunk, mint a bogarak, amik lepattannak az üvegről.
Mint a madár, aki neki repül az ablaknak.
Az az ember, akiről leolvadtak szárnyai, mert túl közel ment a naphoz.
Ilyenek vagyunk mi.
Keressük a végtelen egy biztos pontját, a végeset.
És lezárjuk magunkat az igazságtól, Isten genetikai fényétől.

Felülről irányított rend szerint kapcsolódunk egymáshoz.
Életünk intézményekben folyik, csöpög, árad… kiszárad.
El vagyunk reteszelve egymástól.

Csókolak ott

Csillagok csörögnek szemeidben.
Éhes vagy?
Buja meddőség kanyarog a testekben.
Csókollak ott, ahol más nem.
Csókkal jóllakottan alszunk el.
A fájdalom türelmetlenség, toporog, sikolt, nem várhat.
Lidérces szerelem, megalázkodva lázadás.
Csókollak akkor, mikor már nem lehet. Meglátszanak a hegek.
Hajnalban nyitok ablakot, az enyém az első fuvallat, a legfrissebb, mit egy nap megadhat.
Megadatik más is, a pillantásod köre, csukva a szemed, s mégis látod, hogyan tűnök el örökre.

Viszony

Halálos viszonyt dédelgetek ölemben.
Mint lidérc fut át minden dupla szívdobbanás párhuzamos pályáimon.
A test már fáradt, a lélek már unja.
Megrepedt méhfal, kicsorduló vér.
A légzés elnyúlik, majd hirtelen ordítással szakad ki a testből,
mintegy teret adva a következő percnek ebben a végtelen zuhanásban,
ebben az elviselhetetlen lebegésben.
Megfeszített akarat, mint mozdulatlan életdarab hever a hosszú, kemény ágyon.
Utolsó kísérlet a halál befogadására.
A tüdő megtelik levegővel, de a merev vonalak ellazulnak,
felismerem, van élet a halál után,
és elfogadom, nincs élet a halál előtt.

Képek, szavak

Légy az átlag közepe, kiszámítható,
Előre megírt vita, babonás családi ebéd.
Állj fel vagy hallgass örökre