Kiemelt

28
júl

Fiúkórusunk a Vatikánban

Mennyire lehet vonzó egy mai fiatal számára gregorián előtti dallamokat énekelni? Hogyan tudja a hívek lelkét fölemelni Istenhez egy szép liturgia és a méltó zene? A Vatikáni Rádió kápolnájában készített hangfelvétel után beszélgettünk Kelemen Áron OSB atyával, Farkas Domonkos zenetörténésszel és az együttes egyik tagjával, Dornstädter Áronnal, aki közreműködött az énekeskönyv kidolgozásában.

27
júl

Modernkori ősbemutató templomunk búcsúján

270 év után először csendül fel Reutter misekompozíciója a győri Szent Ignác Bencés Templomban. A különleges koncert egyben  templomunk búcsúja is, illetve Loyolai Szent Ignác ünnepe.

9
júl

Az evolúció mint Isten teremtő logikája

A tanulmány kötet elsődleges célja a hit és a tudomány kapcsolatának manapság nagyon is fontos értelmezése; a régi, rosszul feltett kérdés: a hit és a tudomány közötti választás sulykolása helyett útkeresés a hit és a tudomány együttes elfogadására. Ezek – bár a megismerés különböző útjait jelentik – szorosan kiegészítik egymást.

4
júl

Világhírű énekegyüttes a Győri Bencéseknél

Régizenei kulturális különlegességgel várjuk kedves közönségünket Győr szívében, a Szent Ignác Bencés Templomban. A Cappella Pratensis énekegyüttes Magyarországra most először látogat el, győri koncertjük témája Gyümölcsoltó Boldogasszony (Annuntiatio Beatæ Mariæ Virginis), azaz Jézus fogantatásának, illetve születése hírüladásának ünnepe.

1
júl

Szent Benedek zarándoklat imái

A zarándoklat – nevéből is láthatóan – erősen kötődik a magyar bencésekhez: az ő monostoraikat kötjük össze utunkkal, az ő zsolozsmájukat imádkozzuk együtt minden nap, és a szervezésben is igyekszünk szem előtt tartani a Regula alapelveit.

24
jún

Dr. Jordán László emléktábla avatás

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Bencés Diákok Győri Egyesülete emléktábla állítással tisztelgett a Pro Urbe Győr-díjjal kitüntetett néhai dr. Jordán László (1918-2015) jogász, győri bencés öregdiák, lokálpatrióta emléke előtt.

15
jún

Szigetköz kincsei a győri bencések válogatásában

A francia nyelvben van egy kifejezés: travail de bénédictin. Azt jelenti: ’bencés munka’. Akkor használják ezt a kifejezést, ha valami igen kiválóan sikerült, magas minőségű. Mi, győri bencések arra vállalkoztunk, hogy Szigetköz kézműves termékeiből, legyen az szörp, kozmetikum megtaláljuk azokat, amelyekre azt mondhatjuk: ez bencés munka! Kiváló, magas minőségű termék!

26
ápr

Szakrális túra programsorozat

A Győri Bencések szervezésében négy különböző túrán ismerhetik meg Győr szakrális kincseit, értékeit, továbbá a győri szerzetesi élet rejtelmeibe kaphatnak betekintést az érdeklődők.

25
ápr

220 éve Győr szívében

1802 április 25-én, 220 esztendeje állította vissza I. Ferenc király a Pannonhalmi Szent Benedek Rendet.

14
ápr

Húsvéti liturgia, gyónás

Húsvéti szertartásaink időpontjai és gyónási lehetőségek.

29
márc

Útravaló a Húsvét jobb megéléséhez

Sárai-Szabó Kelemen OSB, győri bencés perjel atyának újabb kis kiadványa jelenik meg a győri Szent Mór Bencés Perjelség gondozásában. A lelki vágyódás örömével című kötet szerves folytatása az Adventi gondolatok kiskönyvnek.

29
márc

Áron atya élete és a gregorian

Kelemen Áron OSB atya a gregorián, vagyis a római katolikus egyház liturgikus énekének és az órómai énekek szakértője. Áron atya doktori koncertjét a héten tartotta Győrben; a koncert összefogta a különféle korokból származó, Isten dicsőítésére íródott nagyszerű zenéket.  A Kisalföld készített interjút a Áron atyával.

25
márc

Megjelent Jánosi Gyula OSB könyve

Jánosi Gyula OSB (1910–1978) a győri bencések iskolájában tanított történelmet. Giesswein Sándor (1856–1923) munkásságát bemutató könyve életében nem jelenhetett meg, de most már hozzáférhetnek az olvasók.

22
márc

Szent Benedek ünnepi beszéd

Szent Benedeket köszöntő ünnepi szentmisén Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel atya mondott beszédet. Milyen utat javasol Szent Benedek atyánk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életünk legyen?

15
márc

Az Országút magazinban minden értéknek helye van

„Tisztes jólét, amit a munka biztosít, szabadság, amely nem ismer elnyomást, és nemzeti függetlenség, amely nem sért senki mást – ez az az ország, amelyet építeni akarunk.” Ezeket a gondolatokat Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke mondta el 1947. augusztus 10-én Győrött. Az Országút című kétheti lap ezt a szellemiséget kívánja folytatni. A főszerkesztővel, Szerdahelyi Csongorral beszélgettünk.

8
márc

Lelkigyakorlatos beszédek Nagyböjt vasárnapjain

Nagyböjti készületünket vendég atyák segítik a vasárnap esti szentmiséken.

7
márc

Húshagyó keddi vacsora

2022. március 1-jén – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – került sor húshagyó keddi vacsorára az elmúlt év végén megnyílt győri Apátúr Sörházban.

24
febr

Húshagyó keddi gondolatok

Húshagyó kedd ünnepén fogadják szeretettel Kelemen atya gondolatait, amelyet ebben a hónapban a Magyar Kurirban, illetve a márciusi Adoremusban mindennap megtalálnak.

21
febr

Teremtésvédelmi keresztút

Kezdjük együtt a nagyböjtöt a természetben!

25
jan

Jézussal mindig győzünk a sátán ellen

Január 19-én a Bencés estek vendége volt dr. Csókay András idegsebész. Köszönjük a tanúságtételt, és az egyszerre megrázó és felemelő előadást.