A Győri Bencések és a Széchenyi István Egyetem Vallás és Tudomány Kutatócsoportja szeretettel várja az érdeklődőket a Bencés esték előadássorozat következő alkalmára, amely a Tudós papok és szerzetesek tematika jegyében kerül megrendezésre!
Az előadás témája:
Jedlik Ányos a 19. század tudományos életében
Előadó:
Barla Ferenc fizikus (Széchenyi István Egyetem)
Helyszín, időpont:
2024. január 30. 18.30, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium díszterme
Acsay Ferenc bencés atya, aki tizenhét esztendőn keresztül volt a Szent Benedek-Rendi Győri Katholikus Főgimnázium igazgatója (1894-1898; 1899-1912), 1901-ben, tanártársai közreműködésével megírt monográfiájában, az első lapokon, azt hangsúlyozza, hogy 1626-ban alapított intézetünk „volt gyujtó- és gyüjtőpontja a dunántuli közmüvelődésnek hosszu időn keresztül.” A győri bencés iskola tudós tanárainak sorát Jedlik Ányos nyitotta meg, aki 225 esztendeje született a felvidéki Szimőn István néven, majd doktorált bencés tanárként 200 esztendeje, 1825-ben lett rendes oktatója intézményünknek. Munkásságának első szakaszában kémiával, elektrokémiával és elektromosságtannal, később az elektromosságtan mellett főleg optikai kísérletekkel foglalkozott. 1826-ban Győrött szódavízgyártó gépet szerkesztett, aminek alapján létesült az első hazai szikvízüzem. Az áram elektromágneses hatásának szemléltetésére alakította ki 1827–28-ban folytonosan egyirányú forgó mozgást végző, kommutátoros „villamdelejes forgonyát”, mely az első tisztán elektromágneses hatás alapján működő elektromotor volt. Találmányával hat évvel előzte meg az első gyakorlatban alkalmazott elektromotort.
A mélyen hívő, a hitet és a tudományt egységben szemlélő világhíres fizikus bencés tanárról szóló előadás alkalmával “életközelből” mutatjuk be néhány találmányát.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
