Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.

A bencések Magyarországon

A magyarországi bencés rend története 1945-ig

írta: Csóka Gáspár OSB

Közel fél évezredes múltra tekinthetett már vissza a Szent Benedek Reguláját követõ bencés szerzetesség, amikor az európai misszió utolsó hullámaként elérték képviselõi a Kárpát-medencébe települt magyarságot a X. század utolsó harmadában. Az elsõ kísérletek (Sankt-Galleni Brúnó térítõ püspök, Szent Wolfgang einsidelni szerzetes) kevés eredménnyel jártak. A bencések tartós letelepedésére Géza fejedelem utolsó éveiben kerülhetett sor. A római Szent Elek és Bonifác Apátság szerzeteseinek egy csoportja Szent Adalbert vezetésével elõször a csehországi Brewnowban alapított monostort. Onnan jöttek Adalbert társai-tanítványai, hogy Géza fejedelem engedélyével Szent Márton hegyén, Pannonhalmán letelepedjenek 996-ban. A hely kiválasztásában szerepe volt annak a hagyománynak, amely a „Szent hegy” (Mons sacer) közelében tudta Szent Márton tours-i püspök szülõhelyét.
Koppány elleni küzdelméhez itt kérte Szent István az épülõfélben lévõ monostor védõszentjének segítségét, majd a gyõzelem után fogadalmát teljesítve az 1001-ben kiállított kiváltságlevelével királyi apátság rangjára emelte. Kijelölte helyét a szervezõdõ magyar egyházi életben azzal, hogy Monte Cassino kiváltságait biztosította számára, amelynek lényege a püspöki joghatóság alóli kivétel. A megélhetést és továbbfejlõdést pedig a legyõzött Koppány területének tizedei tették lehetõvé az apátságnak.
Szent Márton monostorának alapítását további apátságok követték Szent István idejében, elsõsorban a missziós munka erõsítésére. Míg Pannonhalma missziós tevékenysége az ország nyugati részén a Duna két oldalára terjedt ki, a pécsváradi, zalavári, a zoborhegyi bencések a környékükön élõ törzseket térítették, a csanádi monostor pedig a Tisza és Maros mente magyarságát. A bakonybéli szerzetestelep a térítõi tevékenységnél alkalmasabb volt a szemlélõdõ és imádságos életre, s az apátság „a keresztény életnek újfajta erõforrásait nyitotta meg Magyarországon” (Bogyay).
Szent István monostorait a XI. század második felében a királyi alapítások egész sora követte (Tihany, Garamszentbenedek, Mogyoród, Somogyvár, Szekszárd, Báta, Kolos, Meszes), és a XII. században Földvár zárja a királyi apátságok sorát. Ezek lettek a hazai bencés élet irányítói. Mellettük azonban a XII. században, a XIII. században pedig – fõként a tatárjárás elõtt feltûnnek azok a tekintélyben és gazdagságban kisebb apátságok, amelyeket a királyok példájára egyes nemzetségek alapítottak. A nemzetségek közös vagyonából létesített és megadományozott apátságoknak õk lettek a kegyurai, a monostorok templomai viszont a nemzetségek szent helyeivé váltak (temetkezõhelyek).

Igen nehéz megállapítani a kora középkori bencés kolostorok számát. Azok száma, amelyeket egykorú források bencésnek mondanak, 66 vagy 68. Ha ezt a számot kiegészítjük azokkal az apátos monostorokkal, amelyeknek létezését igazolni lehet, de bencés jellegükre nincs adatunk, a XIII. század elsõ felében több, mint 90 monostor állt Magyarországon. Ez volt a bencés monostorok virágkora Magyarországon. A tatárjárásnak mintegy 40 apátság esett áldozatul, amelyek késõbb sem mind keltek már életre.

A XI. század bencései – fõleg a király alapítású apátságokban – missziós munkával foglalkoztak. Ahogy a XI. század végén kiépültek az egyházmegyék és ezeken felül a plébániák, a bencések monostoraikba vonulhattak vissza, hogy az imádság és munka reguláris egyensúlyában élhessék közösségi életüket a monostoruk alapítóinak szándéka szerint. A XI. század végén tartott esztergomi és szabolcsi zsinat pedig szorgalmazta a stabilitas, a monostorhoz kötöttség elvének megvalósítását.

A monostorok népességére vonatkozóan szinte teljesen hiányoznak az adatok. Az átlagos létszám 10-12 szerzetes lehetett. De a biszerei apátnak 1235-ben 32 szerzetese volt, a pannonhalmi apátság viszont 40 rendtagot számlált virágzása idején, a XIII. század elsõ felében.

A fizikai munkát a bencés kolostorokban korán felváltotta a szellemi munka: az írás mûvészete, a korábbi korok aszketikus és történelmi munkáinak tanulmányozása, új mûvek szerkesztése. Mindezek alapjait a kolostori iskolákban lehetett elsajátítani. A hazai monostorok kulturális tevékenységének színvonalát bizonyítja, hogy legendáink és történelmi irodalmunk termékei a XIII. század végéig bencés színezetûek és jórészt bencés eredetûek. A XII. század végéig fennmaradt hazai okleveleink fele ma is a pannonhalmi levéltárban található.

A felépült apátsági templomok (Pannonhalma, Pécsvárad, Somogyvár, Vérteszentkereszt, Ákos, Ják, Lébény, Deáki) a hazai román és kora gótikus építészet legjelentõsebb emlékei. A falusi templomok építészetére is jelentõs mértékben hatottak. A bencés apátságok kulturális tevékenységérõl és hatásáról alkotott képünket új színekkel gazdagítják a hiteleshelyi tevékenységre vonatkozó adatok. A XII. századtól nagyon sok konvent adott ki saját pecsétjével közhitelû oklevelet. Mivel a kisebb helyeken visszaélés is elõfordult, Nagy Lajos 1351-ben úgy rendelkezett, hogy 14 bencés apátság folytathat hiteleshelyi mûködést. Apátságaink belsõ élete megfelelt a Regula elõírásainak és a kialakult szerzetesi szokásoknak. Az egységes fegyelem és az apátságok közötti kapcsolat biztosítását szolgálta a IV. lateráni zsinat rendelkezése: a bencés apátságok országonként, illetõleg tartományonként tartsanak két évenként káptalanokat. Magyarországon csak két ilyen káptalanról tudunk a tatárjárás elõtt: Kapornakon 1217-ben és Madocsán 1225-ben. Úgy tûnik, hogy az apátok nem ismerték fel a káptalani intézmény jelentõségét, vagy saját joghatóságuk csorbítását látták benne. Tény, hogy a tekintélyes Oros pannonhalmi apát saját hatáskörében igyekezett elintézni a súlyosabb fegyelmi ügyeket is. A tatárjárás után 1260 körül azonban Favus pannonhalmi apát már vizitálta a bencés monostorokat.

Nagy hatással volt a rend fejlõdésére XII. Benedek pápa 1336. évi bullája, az ún. Benedictina. Ebben megszervezte a bencés kongregációk elsõ formáját. A felállított 35 tartományban elõírta, hogy kétévenként tartsanak nagykáptalant, vizitációt és szabályozta a tanulmányi rendet. Végrehajtása érdekében 1342-ben Visegrádon, 1364-ben Garamszentbenedeken, 1366-ban Mogyoródon tartottak káptalant, és tudunk még 1348. és 1399. évi káptalanokról is. A káptalanok jegyzõkönyvei nem maradtak ránk, de más adatokból tudjuk, hogy a vizitációkat elvégezték, a négy tagú elnökség irányította a magyar bencések erkölcsi és anyagi ügyeit, sok visszaélést szüntettek meg, védték az apátságokat a külsõ hatalmaskodók ellen. A XIV. századi káptalanok eredménye a rend felvirágzása lett. Zsigmond király 1393. évi levelében írta, hogy Szent Benedek rendjének apátjai és szerzetesei a többi rendek között kiválnak számuknál fogva, és jó példát mutatnak a népnek, reguláris fegyelemben élnek. Ezért továbbra is tarthatják káptalanjaikat, szabadon választhatják annak elnökségét és vizitátoraikat. A század végén 65 körül lehetett az apátságok száma.

Az apátságok belsõ életét azonban a XIV-XV. században szétzilálta egy lassan elharapódzó új szokás: az apáti székek betöltésénél jelentkezõ rezerváció. A Szentszék vagy a királyi udvar egy-egy megüresedõ apátságot nem engedet szabad választással betölteni, hanem csak kormányzót, kommendátort nevezett ki. Az udvari politikai szolgálataik jutalmaként apátságokat nyert javadalmasok elhanyagolták a rájuk bízottak lelki gondozását és gyakran anyagi szempontok alapján még novíciust is alig vettek fel. Mivel a kommendátorok a királyi udvarhoz fûzõdõ kapcsolatok, rokoni szálak, politikai érdekek és érdemek alapján kerültek az apátságok élére, érthetõ az egyes apátok politikai szereplése. Fõleg a nemesi és fõúri családok tagjai tûntek fel nagyobb számban, hiszen elõkelõ nemzetségek nemcsak a legfõbb állami tisztségekre tartottak igényt, hanem a magasabb egyházi méltóságokra is. Feltûnõ az is, hogy az apátok gyakran változtatták állásaikat, amelyeknek oka az apátságok különbözõ jogi helyzete és anyagi jövedelme volt.

A kommendátor intézmény a XV. század végére szinte teljes pusztulásba sodorta a magyar bencés szerzetességet. A század folyamán legalább 33 apátság jutott hosszabb-rövidebb ideig kommendátorok kezére. Csak a legkisebb és legszegényebb apátságokban nem találjuk az anyagi javakat keresõ kommendátorok nyomát. A hanyatlás nagyságát mutatja, hogy a század végén Pannonhalmán 10, Pécsváradon 5 bencés élt. Az 1508-as vizitáció három helyen csak apátot, több helyen egy-két bencést talált apát nélkül, csupán Kapornakon éltek kilencen.

A szerzetesi szempontból nagy süllyedést jelentõ kommenda rendszer után II. Ulászló király Tolnai Mátét nevezte ki pannonhalmi apátnak, hogy szervezze újjá a bencés életet az országban. Tolnai klerikusként a krakkói egyetemen tanult, és mint jegyzõ a királyi kancelláriában szerzett érdemeket. Kinevezése után belépett a rendbe, apáttá benedikálták és nagy buzgósággal kezdett a rendi reformhoz. Káptalant tartott Pannonhalmán, vizitációkat kezdett. Szerzeteseinek száma hamarosan 40-re emelkedett, akikbõl már az elnéptelenedett apátságokba is küldhetett. Legfõbb érdeme, hogy egy hármas tagozódású kongregációt hozott létre. Az elsõ egységbe Pannonhalma és a tõle teljesen függõ kis apátságuk tömörültek. Ezek apátját vagy perjelét, de szerzeteseit is Pannonhalma adta. 1512-ben megalkotta a fõként királyi alapítású apátságok unióját. Az unió évenként tartott káptalant Pannonhalmán. Végül a kongregáció az össze magyarországi apátságot magába foglalta, és háromévenként tartotta káptalanjait a pannonhalmi altemplomban.

Ezt a Tolnai Máté fõapátsága alatt új fejlõdésnek indult bencés életet 1526 után a török hódítás pusztította el. A határvidéken végvárakká alakultak a monostorok. A felvidékieket a török elõl menekülõ fõpapság foglalta el, hogy kárpótolják magukat elveszített birtokaikért. A kommenda rendszer a század derekán új erõre kapott. A század eleji közel félszáz apátságban a bencés élet a század végére egészen megszûnt. 1585-ben a fõapátság lakói is otthonuk elhagyására kényszerültek és 50 esztendõre megszûnt a korban, tekintélyben és áldásos mûködésben egyaránt elsõ magyar apátság.

A XVII. század hozta meg az újjáéledést. II. Ferdinánd 1629-ben úgy rendelkezett, hogy vissza kell adni eredeti tulajdonosaiknak az 1552 óta eltulajdonított egyházi birtokokat. A király Magyarországon ez elsõsorban az egyházmegyéket és a jezsuita rendet érintette, mert sok hajdani bencés birtok volt kezükön. Pannonhalma visszaállításáért legtöbbet Himmelreich György kommendátor fáradozott, és törekvései halála után célt értek. III. Ferdinánd 1639-ben Pállfy Mátyást, Heiligenkreutz ciszterci perjelét nevezte ki fõapátnak és a kongregáció elnökének. Pállfy fõapát 10 rendtaggal meg is kezdte a szerzetesi életet Pannonhalmán. A kongregáció fejeként arra törekedett, hogy minél több apátságot visszaállítson eredeti hivatásába. A bakonybéli és a dömölki apátság megszerzése nem járt nagyobb nehézségekkel: ezekre a helyekre apátokat nevezett ki és így sikerült kiskonventeket is létrehoznia. A bencés élet sikeres továbbfejlesztésére a török kiûzése után nyílt kilátás. De mivel a fõapát fegyverváltságot megfizetni nem tudta, hogy az apátságok el ne vesszenek, az osztrák Altenburg apátsága Tihanyt, a bécsi skót apátság Telkit, Göttweig Zalavárt váltotta vissza, és ezt Zalaapátiban építette újjá. Így kezdett kialakulni a magyar kongregáció apátságainak sora, és lett teljessé azzal, hogy 1716-ban Göncz Celesztin Tihanyt, majd 1888-ban Kruesz Krizosztom Zalavárt kapcsolta Pannonhalmához.

A XVII.-XVIII. században az apátságok mellett plébániákat és iskolákat is vett már át a Rend. Bencés plébánia volt Csepregen, pannonhalmiak lelkészkedtek Nagyszombatban, Kaposvárott, Modoron, Nagycenken.
Gencsy Egyed fõapát alatt 1672-ben vették át a bencések a modori kisgimnáziumot, Somogyi Dániel fõapátsága mellett pedig a komáromi gimnáziumot.

A belsõ szervezet szempontjából jelentõs esemény volt Lendvay Placid fõapát 1694-ben írt Charta Caritatisa, amely nem annyira rendi szabályzat, statútum, mint inkább a lelki életi és kormányzói alapelvek gyûjteménye. Statútumot Sajghó Benedek fõapát idejében a Mária Terézia által kinevezett bizottság készített 1746-ban.
A barokk kori fellendülés jele, hogy az anyagi viszonyok javulásával sor kerülhetett azokra az építkezésekre, amelyekre olyan nagy szükség volt. A fõapátság bõvítése tekintetében a legtöbb alkotás Sajghó Benedek fõapát nevéhez fûzõdik. Gyõrött Gencsy Egyed építette az Apátúr-házat, mely egy évszázadon át volt a fõapátok tartózkodási helye. Tihanyban Lécs Ágoston építette a ma is álló templomot. Pannonhalma mellett a legnagyobb építkezések Koptik Odó dömölki apát nevéhez fûzõdnek, akinek a legfõbb vágya az volt, hogy Dömölköt búcsújáró hellyé fejlessze.

Ennek a lendületes barokk fejlõdésnek vetett véget II. József kolostoreltörlõ rendelete. Pannonhalma 1786-ban, Bakonybél, Tihany, Dömölk, Modor, Nagyszombat és Komárom 1787-ben kapta meg az errõl szóló értesítést. Zalavár és Telki tovább folytathatta életét. A rend megszüntetésekor 91 volt a rendtagok száma. A komáromi gimnázium tanárai, a celldömölki
lelkészek és a plébánosok – a rendi ruha elhagyásával – tovább folytathatták munkájukat. A rend vagyona a vallásalapra szállt.

II. József halála után a bencések is remélték, hogy visszakerülhetnek monostoraikba. Somogyi Dániel fõapát kérését II. Lipót az országgyûlésre bízta. A tárgyalásokat I. Ferenc idején közbejött francia háborúk késleltették, majd pedig a bencésekével a ciszterciek és a premontreiek visszaállítását is kapcsolatba hozták. I. Ferenc 1802. április 25-én állította vissza a Rendet. Iskolákat bízott rá és ellátásukra visszaadta a fõ- és fiókapátságokat, eltörlés elõtti birtokaikkal. A fõapát püspöki joghatóságot gyakorol egyházmegyéjében, a Rend pedig 9 gimnáziumot és 1 grammatikai iskolát köteles ellátni tanárokkal. Az iskolák mellett házuk és templomuk lesz a bencéseknek, hogy rendi szabályaiknak megfelelõen élhessenek.

A magyar bencések élete jelentõs változáson ment át, a munkakör majdnem teljesen új volt. A megváltozott életmód új statútumot követelt. Több kísérlet után Scitovszky hercegprímás, apostoli vizitátor készítette el ezt 1855-ben. A kongregáció elnöke, a mindenkori pannonhalmi fõapát, aki közvetlen joghatóságot gyakorol az összes rendtag fölött. Háromévenként köteles nagykáptalant összehívni.

Kruesz Krizosztom fõapátsága idején indult meg a kapcsolat elmélyítése az egyetemes bencés renddel, különösen az 1880-as Szent Benedek jubileumi év alkalmával. Fontos állomás lett az egész rend életében XIII. Leó pápa 1893. évi „Summus semper” brevéje. Ebben megszervezte a bencés kongregáció konföderációját, élén az abbas primasszal, a római központ tanulmányi ház, a St. Anselmo apátság apátjával.

A rendi növendékek képzése arra irányult, hogy felkészítsék õket a tanári munkára. A novíciusok a rendi élet elméletét és gyakorlatát a Regula, aszketika, liturgika, az egyházi ének és a rendtörténet tanulmányozása és a
szerzetesi napirend gyakorlása révén ismerték meg. A teológiát Gyõrött, majd Pannonhalmán végezték a növendékek. A tanárképzés nagy fejlõdésen ment át a XIX. században. Kezdetben a gyõri rendház volt a tanárképzés otthona, 1819 után pedig a bakonybéli tanárképzõn végezték tanulmányaikat. Kreusz Krizosztom fõapát 1870-ben külön tanári kart rendelt a tanárképzõ intézetnek. 1884-ben Trefort Ágoston engedélyezte, hogy a pannonhalmi hittudományi és tanárképzõ intézet növendékei egyetemi elõadások hallgatása nélkül tehetnek tanári vizsgát és szerezhetnek államilag érvényes oklevelet. 1944-ben 28 tanára és 36 növendéke volt a pannonhalmi hittudományi és tanárképzõ fõiskolának.

A bencés tanárok oktató-nevelõ munkája a gimnáziumokban folyt. 1802-ben a gyõri, soproni, pápai, 1807-ben a nagyszombati, 1808-ban az esztergomi, 1811-ben komáromi, 1812-ben a pozsonyi és 1815-ben a kõszegi gimnázium átvételére került sor. A pozsonyi és nagyszombati intézet 1850-ig, illetve 1852-ig maradt a rend kezén. Jelentõs esemény volt a XX. században, hogy 1922-ben a rend megtelepedhetett Budapesten és megkezdte a tanítást a gimnáziumban, majd 1939-ben Pannonhalmán nyílt gimnázium és diákotthon.

1917-ben életbelépett az új egyházi törvénykönyv. Ehhez kellett alkalmazni a rendi statútumokat is. A nagykáptalan megbízásából ezt a munkát Serédi Jusztinián végezte el 1921-ben. Ehhez az új Statútumhoz fûzött megjegyzéseket, módosító javaslatokat Hartmann Strohsacker göttweigi apát, mint a Szentszék delegátusa 1932-ben. Ez a Statútum irányította a Rend életét a II. Vatikáni zsinat utáni Statútumig, 1972-ig
.
1944-ben a Rend tagjainak száma 279 volt: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, a fõapát, négy apát, 232 felszentelt, 21 fogadalmas növendék, 15 novícius.

A Rend vezetése alatt állt a pannonhalmi fõiskola, 8 gimnázium (3271 tanulóval), 25 plébánia (amelybõl 15 a fõapát nullius egyházmegyéjében, 1 pedig az 1931-ben alapított sao paulo-i magyar lelkészség három rendtaggal.) A rendi vezetés alatt álló katolikus népiskolák tanulóinak száma 6503 volt. A Rend kegyurasága alá 35 község tartozott.

A jelen

A Magyar Bencés Kongregációnak két önálló monostora van: a Pannonhalmi Szent Márton Fõapátság és a São Paulói Szent Gellért Apátság.

Pannonhalma függõ házai: a Bakonybéli Apátság, a Tihanyi Apátság, a gyõri, a budapesti és a komáromi (Szlovákia) rendház. Bakonybél és Tihany jelenleg (2006) függõ perjelségként mûködik: elöljáróikat a pannonhalmi fõapát nevezi ki, és rendelkeznek növendékfelvételi joggal.

A fõmonostor szerzetesei a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végeznek oktató-nevelõ munkát, és a Területi Apátság településein (15 plébánia) lelkipásztorkodnak. A oktató-nevelõ munka, a pasztorális tevékenység, és a „kulturális misszió” anyagi feltételeinek biztosítására a fõmonostor – az idegenforgalmon kívül – bortermeléssel, gyógynövény termesztéssel, gyógyhatású párlatok készítésével foglalkozik, egyúttal megismertetve a világgal évszázadok bencés hagyományait.

Bakonybél szerzetesközössége az õsi benedeki és a Szent Benedek elõtti monasztikus karizma megélésére törekszik a Szent Liturgia igényes szolgálata, a lectio divina és a kétkezi munka által.

Tihany szerzetesei a községben és a környezõ településeken lelkipásztori munkát végeznek, az Apátság sok kulturális programnak (kiállítások, hangversenyek, találkozók) és konferenciának ad helyet. A monostor mellett 40 fõs vendégház található, ahová egész évben érkeznek lelkigyakorlatos csoportok, konferenciák résztvevõi, és egyéb zarándokcsoportok.

A gyõri rendház szerzetesei a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot és Kollégiumot látják el, illetve a Szent Ignác bencés templomban és a Területi Apátság plébániáin lelkipásztori munkát végeznek.

A budapesti rendházban élnek a tanulmányaikat a fõvárosban folytató szerzetesnövendékek, továbbá az ott élõk lelkipásztori munkát végeznek. A rendház mellett található a Szent Szabina Kápolna.

A Szent Gellért Apátság alapító szerzetesei az 1931-tõl a Brazíliában élõ magyar katolikus lelki és szellemi gondozására érkezett bencések voltak, ma már a közösség nagy része brazil származású. Az apátsághoz gimnázium is tartozik. Tanulmányi házuk van Itapesericában (Cela São José).

A Magyar Bencés Kongregáció tagja a Tiszaújfalun mûködõ Szent Benedek Leányai Társaság (Pannonhalmán is élnek nõvérek), amely az 1920-es évek végén alakult Berecz Erzsébet Skolasztika celldömölki tanítónõ vezetésével, az Alföld lelki-szellemi ínségének enyhítésére. Lelkipásztori kisegítést, hitoktatást, szociális munkát, és megélhetésük érdekében komoly fizikai munkát végeznek.

 

A Magyar Bencés Kongregáció más házainak internetes elérhetõségei:


Pannonhalmi Fõapátság – www.osb.hu
Szent Gellért Apátság (Brazília) - http://csasp.g12.br
Bakonybéli Apátság - http://www.szentmauriciusz.hu/
Tihanyi Apátság - http://tihany.osb.hu
Budapesti Rendház - http://www.szentszabina.hu
Szent Benedek Leányai Társaság (Tiszaújfalu) - http://szbl.osb.hu