Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.

Teodóz atya Magyar Örökség Díjas

morokseg12015. március 21-én, Szent Benedek atyánk ünnepén az MTA Dísztermében iskolánk egykori tanára, a győri bencés perjelség tagjaJáki Teodóz atya Magyar Örökség Díjat kapott.
A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Teodóz atya (1929-2013), a "csángók apostola", népdal és népénekkutató missziós munkásságának elismeréseképpen kapja meg a díjat. Hosszú évekig foglalkozott népi egyházi énekek gyűjtésével a moldvai csángók körében, valamint Erdélyben, Győr-Moson-Sopron megyében, és az al-dunai székelyeknél is. Többször járt a Délvidéken is.
Vele együtt díjat kapott még Halász Judit színész-énekes a gyermekvilágot gazdagító művészetéért veheti át az elismerést. Az idén 73. életévében járó művész számos daloskönyvet, illetve gyermekeknek szóló lemezt jelentettet meg az elmúlt évtizedekben, felvételeiből több mint másfélmillió példányt értékesítettek.
Az elismert Corvina-kutató házaspárt, Csapodi Csabát (1910-2004), a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményének egykori osztályvezetőjét, és feleségét, Csapodiné Gárdonyi Klárát (1911-1993) a magyar történelmi könyvkincs európai szintű feldolgozásáért találták érdemesnek a díjra.morokseg2Tolcsvay László, a Tolcsvay Trió és Fonográf egykori tagja a nemzeti hagyományt megújító zeneművészetéért tüntetik ki. A zenész kilenc önálló albumot, több musicalt, valamint oratóriumot is írt.
Koncsol László szlovákiai magyar író, költő, műfordító, zenész, és helytörténész sokoldalú közösségi szolgálatáért veheti át a Magyar Örökség Díjat. Több mint 20 saját könyve és számos műfordítása jelent meg, más elismerések mellett 2002-ben megkapta a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét is, 2008-ban pedig József Attila-díjat vehetett át.
Bálint Tibor erdélyi magyar író, műfordító (1932-2002). A több mint húsz könyvet jegyző irodalmárt többek között József Attila- és Márai Sándor-díjjal is kitüntették pályafutása alatt.
A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közösségi és léleképítő ének-zenei küldetésért veheti át az elismerést. A 2005-ben magyar gyerekekből alakult kórus 2012-ben első helyezést ért el Bécsben a Summa Cum Laude zenei fesztiválon.
Teodóz atyát kedves tanítványa és barátja Cs. Varga István laudálta, felidézve közös utazásaikat, előadásaikat.
Az ünnepség végén Koncsol László köszönte meg a díjazottak nevében a kitűntetést és emlékezett meg nagyon személyes hangon Teodóz atyáról.